A Napnál is idősebb a rendszerünkben talált idegen égitest

Thumbnail for 6614875

A valaha látott legősibb üstökös lehet az az idegen égitest, amelyet csillagászok nemrég azonosítottak a Naprendszerben. A 3I/ATLAS-t eleve nagy érdeklődéssel figyelte a tudományos világ, hiszen mindössze a harmadik Naprendszerünkön kívülről származó objektum, amelyet valaha megfigyeltek, most viszont úgy néz ki, még különlegesebb, mint eddig hittük.

Bár még mindig sok részlet van, amit nem tudunk a 3I/ATLAS nevű égitestről, a kutatók szép lassan egyre közelebb kerülnek megismeréséhez. Jelenleg úgy vélik, egy jégben gazdag üstökös lehet, amely öregebb magánál a Naprendszernél is.

Az objektum korát mintegy 7 milliárd évre becsülik, Naprendszerünk ezzel szemben nagyjából 4,5 milliárd éve létezik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez a legősibb üstökös, amelyet valaha megfigyeltünk.

A 3I/ATLAS mindössze a harmadik csillagközi eredetű objektum, amelyet valaha felfedeztek a Naprendszerben. Az első a 2017 októberében azonosított 1I/ʻOumuamua volt, a másodikra pedig 2019-ben bukkantak rá, és a 2I/Borisov jelet kapta. Az előző kettő azonban koránt sem volt ennyire idős, ami azzal magyarázható, hogy a 3I/ATLAS a Tejútrendszer egy teljesen másik régiójából érkezett.

A 3I/ATLAS mintegy 670 millió kilométerre van a Naptól, de másodpercenként körülbelül 60 kilométert megtéve száguld felé. Várhatóan október 30-án ér legközelebb csillagunkhoz, a közvetlen közelébe azonban nem fog kerülni, a tudósok számításai szerint az üstökös a Mars és a Föld pályája között halad majd keresztül a Naprendszeren. Bolygónkra ez nem jelent semmilyen veszélyt, ugyanis 240 millió kilométernél nem kerül közelebb hozzánk.

NASA / JPL-Caltech

Az üstökös méretét és egyéb fizikai tulajdonságait illetően egyelőre nincsenek pontos információink, de világszerte dolgoznak azon csillagászok, hogy többet megtudjunk róla. A kutatók várhatóan egészen szeptemberig képesek lesznek földi távcsövekkel tanulmányozni az égitestet, azután azonban a Naphoz túlságosan közel fog látszani a Föld irányából ahhoz, semhogy megfigyelhető legyen. Csak decemberben pillanthatják meg majd újra, miután a Föld, a Nap és az üstökös kölcsönös helyzete ezt újra lehetővé teszi.

Az újonnan felfedezett üstökös is jól példázza, hogy a világűr tele van számunkra ismeretlen égitestekkel és egyelőre meg nem magyarázott jelenségekkel. Lapunk rendszeresen számol be új csillagászati megfigyelésekről és a kozmosszal kapcsolatos érdekességekről, alább elérhető néhány a témakörrel kapcsolatos cikkünk:

The post A Napnál is idősebb a rendszerünkben talált idegen égitest first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest