Az uuuuu.hu vasúti portál szerint Mészáros Lőrinc vasúti logisztikai cége a V-Híd Cargo gyakorlatilag kivonulna a vasúti fuvarozás piaci részéből, és csak a V-Híd Csoport többi részének dolgoznának.
Ennek kapcsán egy belső levelet is nyilvánosságra hoztak, amely így vezeti fel a változásokat: „Az elmúlt időszakban a cég működését új alapokra kellett helyeznünk, mert az eddigi üzleti modell – amely széleskörű tevékenységre, nagy eszközállományra [azaz bérelt és saját tulajdonú teherkocsikra – a szerk.] és bérelt gépekre [azaz mozdonyokra] épült – súlyos nehézséget okozott. Az eszközállomány csökkentése a vállalat méretének redukálása, csökkentése elkerülhetetlen. Ezért radikális változtatásokra van szükség.”
Ezután három üzleti változást jelentettek be:
- csak a saját építési tevékenységeiket tartják meg.
- a feleslegessé vált eszközöket eladják, a bérelt gépeket visszaadják.
- a költségeket jelentősen csökkentik.
A Telex.hu egyik forrása szerint a V-Híd Cargo „az elmúlt két évben úgy viselkedett, mint az elefánt a porcelánboltban”, és nagyon sok piaci szereplővel megromlott a viszonya, miközben nem tudott érdemi piaci megrendelésekhez jutni.
A levelet megszellőztető cikk alapján a „V-Híd Cargo 2022 őszén nagy lendülettel lépett a piacra, hogy a zsírosnak tűnő vasúti árufuvarozás tortájából is kihasítsa a maga szeletét. Ezen a piacon viszont kiélezett verseny zajlik: a folyamatosan romló állapotú infrastruktúra és a növekedő hálózat-hozzáférési és személyzeti költségek miatt a vasúttársaságok szinte minden fuvarért ölre mennek, egy-egy jobban fizető üzletért nem ritkán éveken keresztül egyezkedve a befolyásos külföldi megbízókkal. Hiába az ütőképes bérelt járműflotta, úgy tűnik, a V-Híd ezt a piacot nem tudta leuralni, nem mintha ennek lett volna realitása.”
Egy névtelenséget kérő vasúti szakember szerint a Cargo története még arra az időszakra nyúlik vissza, amikor Mészárosék a V-Híddal az első vasúti közbeszerzéseket megnyerték. A cégben hamar felismerték, hogy a vasútépítéshez szükséges alapanyagok szállítása egy olyan üzlet, ami nagy árbevételt képes termelni. Ezt az üzletet a cégcsoporton belülre akarták szervezni, így elkezdtek mozdonyokat és vasúti kocsikat vásárolni, amelyekkel azután maguknak szállították a töltések kőanyagát, a homokot, kavicsot és a síneket a V-Híd építkezéseire.
Ez jól is működött, a közbeszerzéseken jeleskedő V-Hídnak azonban nem volt annyi építkezése, hogy csak ezekkel folyamatosan munkát adjon a céges tehervonatoknak. Erre találták ki 2022-ben a V-Híd Cargót, amely a cégcsoporton belüli munkák elvégzése mellett elsősorban a piacról élt volna meg.
A cég 2023 májusi közleménye szerint már akkor 17 dízel- és 10 villamosmozdonyuk volt, az uuuuu.hu mostani cikke pedig egy ennél jóval nagyobb flottát mutat be, amely részben saját, részben bérelt mozdonyokból állt.
Nem volt olyan könnyű, mint közbeszerzéseket megnyerni
Ez az üzleti modell azonban nagyon nem jött be. Egy közlekedési szakember szerint a vasúti fuvarozásban a legnagyobb állandó költséget a járművek bérlése és amortizációja teszi ki, a Cargo esetében pedig a régi járművek karbantartása is nagyon sokba került. A kiépített járműparkhoz nem tudtak megfelelő mennyiségű és értékű munkát találni, az üzlet pedig idővel egyre veszteségesebb lett.
Szerinte a V-Híd Cargónál nem számoltak azzal, hogy a magyarországi vasúti teherforgalom 80-85 százalékát nemzetközi fuvarok adják, amelyeket nem olyan könnyű megszerezni. Ráadásul azzal, hogy a V-Híd Cargo a homok, kavics, kő és egyéb alapanyag szállítására specializálódott, elvágta magát a munka nagy részétől, mivel a nemzetközi forgalomban nagyon kevés ilyen anyagot szállítanak.
Utólag az is üzleti hibának bizonyult, hogy a Cargo flottájának felépítésénél a jelek szerint nem számoltak az EU-s pénzek kifizetésének felfüggesztésével. Ennek nyomán most nincsenek terítéken nagyobb léptékű vasútépítések.
A V-Híd Cargo Zrt. ugyanakkor nem tervezi a teljes kivonulást a fuvarozási piacról
The post A piaci versenyben pórul járt Mészáros Lőrinc vasúti cége first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu