Sosem voltam lelkesedés híján. Rajongtam a sportágamért, imádtam olvasni, és színésznőnek készültem, mint oly sok magabiztos, nagy álmot szövögető kislány.

Álmoknak, céloknak ma sem vagyok híján, pedig azt mondják, bőven túl vagyok az „álmodozások korán”.

Manapság is boldoggá tesz, ha eljutok úszni, örömmel kondizom naponta, és még mindig rengeteg a könyv, amit szeretnék elolvasni, sőt, számos színházi előadás is található a bakancslistámon.

A nap azonban ma is, mint élsportoló koromban, sajnos csak huszonnégy órából áll, és a hétköznapok bizony tele feladatokkal.

A lakás, a rendelő, a konditerem és az uszoda négyszögében zajlik az életem, plusz persze ott van még a bevásárlás meg a főzés, mint a hétköznapok üdve/terhe. De a hétköznapok mellett szükség van ünnepnapokra is a boldog, színes élethez – nagyjából erről szól a híres Maslow-piramis is, amibe a minap belefutottam, miközben egy orvosi cikkhez kerestem muníciót.

Abraham Maslow amerikai pszichológus volt, aki 1943-ban publikálta a motivációkutatás talán legismertebb modelljét, melyet Maslow szükséglethierarchiája néven is emlegetnek.

Mi is ez?

Az elmélet szerint az embereket bizonyos szükségleteik kielégítése késztet bizonyos cselekvésekre, mindezek hierarchiába állíthatók, és a felsőbb szintek akkor válnak hatékonnyá, ha az alattuk lévők legalább jórészt kielégültek.

• A piramis alján a fizikai szükségletek (légzés, étel, víz, alvás, szex, anyagcsere) találhatók.
• Fölötte következik a biztonság (fizikai, anyagi, erkölcsi, egészségi, vagyoni).
• Majd a szociális szükségletek (barátság, család, intimitás, szeretet, valahová tartozás) következik.
• Még följebb haladva jön az önbecsülés (presztízs, elismerés, pozíció).
• A piramis teteje az önmegvalósítás (vitalitás, kreativitás, önfenntartás, személyes fejlődés és céltudatosság).

Az élet alapfeltétele a szervezet egyensúlyának fenntartása, a homeosztázis – ha ez megbomlik, semmire sem vagyunk képesek: étel, ital, oxigén, vagyis anyagcsere nélkül nincs élet, nincs álom, nincs valóra váltott vágy. És araszolhatunk tovább fölfelé: ha nem kapsz szellemi táplálékot, ha nincs min elgondolkozni, ha nem fejlődsz, hiábavalóság az egész élet.

Na, én a héten kaptam szellemi táplálékot, olyan élményben volt részem, muszáj elmesélnem, hátha sikerül kedvet csinálnom másoknak is.

Művészeti központot álmodott néhány barátom, és a Színházi Világnap alkalmából, március 27-én, a Bánki-tó partján, Mettrin központ néven el is indult a vállalkozás, Balázs Zoltán vezetésével, Karacs Ferenc és felesége, Karacsné Zagyva Julianna támogatásával, valamint Béres Ilona művésznő és férje, Rónai Tamás bábáskodása mellett.

Kapkodva, rendelés után érkeztem a megnyitóra, és sokadjára is tanúja lehettem a varázslatnak, amit még kisgyerekként tanultam: a színház az a hely, ahol leülsz, és a csoda része leszel. És ebből bizony sokáig sokat lehet profitálni.

„Miért Mettrin a név?” – kérdeztem utóbb Zolit.

„Mi jut eszedbe róla?” – kérdezett vissza.

„Merlin, a nagy varázsló.”

„Rendben, akkor legyen ezért a név. Akár ezért is.”

Azt kívánom, azt szeretném, varázsoljatok még sokat nekünk a Maslow-piramis legfelső szintjén, mert a világot az álmaink megvalósítása viszi előre.

The post A piramis tetejére varázsolták Gyarmati Andreát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu