A polgármestert sem engedték be a szolnoki gyermekotthonba, ahol a kikötözések történtek

Felháborító belső levél került a birtokunkba. Arra utasítják az intézet dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal

– írta Györfi Mihály egy Facebook bejegyzésben. Szolnok polgármestere azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy vasárnap az RTL Házon Kívül című műsora arról számolt be, hogy súlyos bántalmazási esetek történtek az otthonban.

A Házon kívül vasárnapi műsorban egy volt dolgozó és az otthon egyik korábbi lakója is beszélt a súlyos visszaélésekről, verésekről, kikötözésről és szexuális zaklatásról.

Györfi szerint a műsor után kiadott utasítás elsősorban arról szólt, hogy Magyar Pétert, kollégáit ne engedjék be a szolnoki befogadó otthonba.

Magyar Péter nem járt még ugyan itt hétvége óta, azonban én megpróbáltam a mai napon az intézménybe Szolnok polgármestereként bemenni és tájékoztatást kérni, de megtagadták ezt! Azonnali választ várok a belügyminisztériumtól, magától Pintér Sándortól hogy ez valós-e, és ki adott erre utasítást!? Ezt nem fogjuk ennyiben hagyni

– írta a polgármester,

Magyar Péter szerint rendszerszintű problémák vannak a gyermekvédelemben. A Tisza Párt elnöke az RTL hétfői Híradójában nyilatkozott az ügyről.

A bántalmazások, és a visszaélések ellenfellépő gondozók és az áldozatok elhallgattatása és ellehetetlenítése is rendszerszintű jelenleg

– mondta Magyar.

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán azt írta, feljelentéseket tettek az ügyben, a Tisza Párt elnöke pedig csak hergeli a nyilvánosságot.

The post A polgármestert sem engedték be a szolnoki gyermekotthonba, ahol a kikötözések történtek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest