Tanúként hívtak be, de végig eljárás alá vont személyként kezeltek. Ráadásul olyan nap történéseiről faggattak volna, amikor nem is volt kordonbontás. A hibáktól és visszaélésektől hemzsegő rendőrségi eljárást most az ügyészség is törvénytelennek minősítette – írja Tóth Endre, a Momentum képviselője
A politikus szerint a rendőrség komoly erőforrást áldoz arra, hogy „egy jogsértő módon felállított, illegális kordon lebontása miatt nyomozzanak. A bíróság ugyanis korábban kimondta, hogy a Karmelita előtt akkor még ideiglenesen felállított kordon szükségtelenül korlátozza az újságírók véleménynyilvánítási jogát.” Tóth hozzáteszi, hogy később építési területnek „álcázták a Karmelita előtti Színház utcát, de az önkormányzat közölte, hogy tőle egyetlen építési cég sem kért engedélyt a terület lezárására. Ráadásul építési területen kötelező lenne a sisak használata, amit sosem láttuk se Tóni, se Viktor kobakján.”
Felidézte, hogy szabálysértési eljárást indítanak 2024 novemberében egy 2023 augusztus 23-i kordonbontás miatt. Ugyanakkor augusztus 23-án „egyébként nem is volt kordonbontás. Csak augusztus 24-én. Az összes kordonbontót egy olyan nap eseményei miatt vegzálják, amikor a közelébe se ment a Karmelitának.”
Egy olyan akció miatt indul meg az egész nyomozás, ami a hatóság saját értékbecslése alapján is mindössze 25 ezer forintos kárt okozott a kordont tartó láncokban. A rendőri munkaórák már most ennek sokszorosát teszik ki. Nem beszélve arról, hogy miért törik magukat egy tízezres tétel miatt, ha közben az országban zajló milliárdos szabadrablást meg tétlenül figyelik?
Tóth azt írja, hogy tanúként „hívnak be, majd saját magam azonosítására kérnek fel azonnal egy videón. Miközben arcképelemző szoftverrel már rég megállapították a személyazonosságomat hivatalosan. Ráadásul a törvény szerint arcképelemzésre csak a szabálysértés elkövetésével gyanúsítható személy esetén kerülhet sor. Szóval, miért is vagyok tanú akkor?”
A teljes poszt itt olvasható.
The post “A rendőrségi eljárást most az ügyészség is törvénytelennek minősítette” – írja a Momentum politikusa a kordonbontás ügyében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu