A Rendszerbontó Nagykoncert szervezői a 24.hu-nak: Provokációra nem számítunk, inkább készülünk rá

Több mint 100 ezer ember jelenlétével számolunk az eseményen, a technikát is ennek megfelelően terveztük meg – írták meg a 24.hu-nak a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert szervezői.

Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás Mozgalom márciusban jelentették be, hogy két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak a Hősök terén. Azóta több mint ötven fellépőt jelentettek be, köztük olyan neveket, mint Azahriah, Krúbi, Beton.Hofi, Sisi, Dzsúdló és Laár András, illetve olyan együtteseket, mint a Quimby, az Elefánt, a Carson Coma egy része és az Európa Kiadó.

A nyilvánosság szerepe itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg

– írták akkor a szervezők.

Megkérdeztük, várhatók-e beszédek a fellépők között, és lesz-e rendőri jelenlét az eseményen.

Sokan jönnek vidékről

Kérdésünkre a szervezők elmondták, hogy sok visszajelzést kapnak olyanoktól is, akik vidékről vagy akár külföldről érkeznek a koncertre, de arra is kértek tőlük engedélyt vidéki városból, hogy egy kivetítőn keresztül követhessék az eseményt.

A szervezők megerősítették, hogy kizárólag rendszerkritikus számok kerültek fel a műsorlistára – erről korábban Puzsér is beszélt; ő azt mondta, azt kérték az előadóktól, hogy válasszanak ilyen számot, vagy amennyiben nincs rendszerkritikus daluk, írjanak egyet a rendezvényre.

Egy előadó egy rendszerkritikus számot fog csak előadni. Fantasztikus műszaki csapat dolgozik az átállások gördülékenységén, akik mindent elkövetnek azért, hogy tartsuk az időket

– írták arra a felvetésre, érdemes lesz-e csúszással számolni, vagy a több mint ötven előadóval is tudják majd tartani a menetrendet.

Egyetlen beszéd lesz, provokációra készülnek

Azt is megkérdeztük a szervezőktől, hogy terveznek-e beszédeket tartani a dalok között. Válaszukban azt írták, egyetlen beszéd lesz az este folyamán, amit Puzsér Róbert fog elmondani, ennek viszont rendhagyó lesz a formátuma – jelentsen ez bármit.

A kérdésre, hogy számítanak-e provokációra, illetve kaptak-e erre utaló jelzéseket, azt írták:

Nem számítunk, hanem inkább készülünk rá. Felvettük a kapcsolatot a TASZ-szal, akik az esemény ideje alatt forródrótot fognak üzemeltetni a kérésünkre. Konkrét jelzéseket vagy fenyegetéseket nem kaptunk.

Ezenkívül rendőri jelenlétet is biztosítanak: „a rendőrség és általunk felkért privát biztonsági emberek is jelen lesznek a téren és segítik a rendezvény sikeres lebonyolítását. A rendőrség a területfoglalás és az építés alatt is rendkívül együttműködő volt a szervező csapattal.”

Mit tudni eddig a Rendszerbontó Nagykoncertről?

Az eseményt április 10-én, azaz két nappal a választások előtt rendezik a Hősök terén, 15 órakor indul a gyülekező, a koncertek a tervek szerint 16.00-kor kezdődnek, és 23.00-ig tartanak. A fellépőket több etapban jelentették be, a teljes lista itt olvasható.

A héten az is kiderült, hogy kik mondtak nemet Puzsérék megkeresésére: a publicista elmondta, hogy megkeresték a Tankcsapdát, a Belgát és Majkát is, de egyikük sem lesz ott a rendezvényen. Majkáról azt mondta, három nap gondolkodás után végül köszönettel elutasította a felkérést. Az énekes később a közösségi médiában reagált a történtekre, azt írta, nem a Puzsérral való kapcsolata állt a döntés mögött.

Kapcsolódó
Majka a Rendszerbontó Nagykoncertről: Nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni, nem ez volt az ok

A rapper nem vállalta a fellépést a Puzsér Róberték által szervezett maratoni nagykoncerten.

The post A Rendszerbontó Nagykoncert szervezői a 24.hu-nak: Provokációra nem számítunk, inkább készülünk rá first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest