Eckü korábban már bocsánatot kért, miután a Rendszerontó Nagykoncerten a nemi szervét fogdosva üzent Gulyás Gergelynek, nemrég pedig a Reggeliben beszélt az esetről.
Nehéz napok voltak, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás, aminek ki kellett jönnie
– mondta el a műsorban a Hősök rapformáció tagja, akit az óriási tömeget látva katartikus érzés fogott el, és mindenképp akart valamit mondani a fellépést követően. Ez végül az lett, hogy „Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére. (…) Hétfőtől én tartom a Kormányinfót. Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”
Kicsit erősebb lett, mint kellett volna. Mégis elmondhatom magamról, hogy én voltam az utolsó, aki ellen a leköszönő kormány propagandamédiája egészpályás lejáratást indított, a választás előtti napon mindenhol az folyt, hogy én ott mit csináltam.
Úgy érezte, az emberek „vették a poént”, de utólag már úgy látja, nem kellett volna elővenni az „aranycsengőt”. Később látta, mekkora hatást váltott ki a performansza. Meglepte őt a médiafigyelem, elmondása szerint még a Hősök fénykorában sem kapott ennyi üzenetet.
Spontán volt az akció
Abszolút spontán volt, annyi volt bennem, hogy azon a héten pont a Gulyás Gergelyre haragudtam eléggé. Láttam egy interjút, amiben Pálinkás Szilveszterbe beleállt. Az nekem nagyon nem tetszett, hogy azt mondta, ő nem volt igazi katona. Akkor ki igazi katona?
– ezt már az rtl.hu-nak nyilatkozta Eckü, aki maga is belátja, hogy túlzásba esett a színpadon, ezért is kért utólag bocsánatot.
Elmondta, hogy bár a mutogatásra hegyezték ki a dolgot, „a gegnek csak egy egymásodperces része volt, hogy a fél golyszli kiugrott”.
Az országgyűlési választás eredménye szerinte tette utóhatását is befolyásolta: mivel a Tisza nyert, bízik benne, hogy a pozitív hősök közé fog bevonulni, ellenkező esetben viszont úgy látja, más kontextusba került volna a színpadi performansza.
Akkor lehet, hogy az Andrássy út 60. alagsorában Tóth Gabi, Nagy Feró és Schóbert Norbi korbáccsal vernek ötpercenként. De ez azóta is csak egy régi álom marad, és hál’ Istennek nem valósult meg.
The post A Rendszerbontó Nagykoncerten a heréjét fogdosó Eckü elmondta, miért orrolt meg Gulyás Gergelyre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





