Nem csak vásárolni, de eladni sem tudnak innentől kriptoeszközöket a Revolut magyarországi ügyfelei. Ezen túl más szolgáltatásokat sem tudnak kripto terén igénybe venni, beleértve a stakelést, valamint a be- és kifizetéseket – közölte a cég az ügyfeleinek küldött levelében.
Tehát jelenleg egyáltalán férnek hozzá a kriptoeszközeikhez a magyarországi ügyfelek, de a Revolut azt írja:
mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szolgáltatásaink a lehető leghamarabb újra elérhetőek legyenek.
A cég a minap közölte, hogy „a változó szabályozási környezet és a kriptopiac körüli bizonytalanságok miatt” jutottak arra a döntésre, hogy felfüggesztik az új kriptoügyfelek regisztrációját, valamint korlátozzák a meglévők számára a kriptoeszközök vásárlását és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat.
A Portfolio szerint a döntés egy a Magyar Közlönyben megjelent rendeletre vezethető vissza. A módosítás szerint büntetendő az, aki jogosulatlan kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást vesz igénybe, és ezen keresztül jelentős értékű kriptoeszközt pénzre vagy más kriptoeszközre vált át. Emellett a törvény büntetni rendeli azt is, ha valaki engedély vagy bejelentés nélkül nyújt kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást, és ezzel jelentős értékű ügyleteket bonyolít le. Ebben az esetben az elkövető három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha a tevékenységet különösen nagy értékben végzi, akkor a büntetés egytől öt évig, különösen jelentős érték esetén pedig két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Néhány hete derült ki épp, hogy a kormány megvágná a Revolut előnyeit.
The post A Revolut azt írja, eladni sem tudnak kriptovalutát a magyarországi ügyfelei first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu