A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza

DTF St. Louis (HBO Max)

Március 2.

Az HBO új, meglehetősen sötét hangvételű vígjátéksorozatában Jason Bateman, David Harbour és Linda Cardellini bizarr szerelmi háromszögbe bonyolódik, majd egyikük meghal.

Bateman és Harbour is a Netflixen alapozta meg a sorozatkarrierjét. Előbbi az Ozark főszerepével, utóbbi pedig a nemrég végéhez ért Stranger Things morcos seriffjeként véste be magát a streamingnézők emlékezetébe. Most az HBO-n debütáló sorozatukban a korábbiakhoz képest mindketten egész más arcukat mutatják meg: Bateman egy helyi hírességnek számító tévés időjárásjelentőt alakít, aki összebarátkozik a mellé rendelt melák jeltolmáccsal (Harbour) és feleségével (Cardellini), újdonsült haverját pedig egy alkalmi szexuális partnerkereső applikációval is összeismerteti (innen a sorozat címe, a DTF a „down to fuck” kifejezés rövidítése és az app neve). Amikor aztán Harbour karakterét egyszer csak holtan találják és a rendőrség nyomozni kezd, különös történet bontakozik ki a három főszereplő kapcsolatáról.

Marshals: Egy Yellowstone történet (SkyShowtime)

Március 2.

Márciusban újabb Yellowstone-spinoffal jelentkezik az Oscar-díjra jelölt Taylor Sheridan: a Marshals a Kayce Dutton szerepébe visszatérő Luke Grimes főszereplésével készült, és azután veszi fel a történet fonalát, hogy Dutton eladta a Yellowstone Dutton Ranchot Thomas Rainwaternek és a Broken Rock indián rezervátumnak. Ezúttal az amerikai szövetségi rendőrség elit egységének tagjaként a montanai bűnüldözésbe kapcsolódik be, közben viszont apaként is helyt kell állnia.

Az ifjú Sherlock (Prime Video)

Március 4.

Két igen sikeres film után Guy Ritchie most sorozatformátumban tér vissza mindenki kedvenc brit nyomozójához, Sherlock Holmeshoz, ezúttal korai éveire koncentrálva. Ugyan Ritchie producerként és rendezőként egyaránt közreműködött a projektben, az hivatalosan nem a Robert Downey Jr. főszereplésével készült filmek előzménysztorija. A zseniális detektívet ezúttal Hero Fiennes Tiffin alakítja, akit leginkább a Miután-filmsorozatból, esetleg a Harry Potter és a Félvér Hercegből szokás ismerni (utóbbiban a fiatal Tom Denemet alakította). A történet jóval a Baker Street-i évek előtt, az Oxfordi Egyetemen játszódik, az ifjú Sherlock már itt is gyilkosságok után nyomoz. Közben még a szintén egyetemista James Moriarty-val is van ideje összehaverkodni. És ha mindez még nem lenne elég, a Prime sorozatában feltűnik Joseph Fiennes és Colin Firth is, előbbi Sherlock apját, utóbbi pedig a mentorát alakítja.

Vladimir (Netflix)

Március 6.

Leo Woodall, aki nemrég Bridget Jones huszonöt évvel fiatalabb pasiját játszotta el a széria (egyelőre) utolsó darabjában, új sorozatában ismét egy jóval idősebb nővel bonyolódik kapcsolatba. A Julia May Jones 2022-es regényén alapuló Netflix-sorozatban egy írói, családi és szakmai válságban egyszerre szenvedő egyetemi professzor (Rachel Weisz) kezd egyre élénkebb érdeklődést mutatni fiatal kollégája, Vladimir (Woodall) iránt. A romantikus fantáziák aztán idővel megszállottságba fordulnak, kérdés, hogy hősnőnk vissza tudja-e nyerni az irányítást az élete felett.

Rooster (HBO Max)

Március 8.

Az Office egykori sztárja, Steve Carell ugyan eléggé megválogathatja, milyen sorozatszerepeket vállal, de a Ted Lassót, a Direkt terápiát és a Dokikat is jegyző Bill Lawrence-nek azért ő sem tudott nemet mondani. Rooster című közös sorozatuk egy egyetemi campuson játszódik, és elsősorban egy bonyolult apa-lánya kapcsolatra fókuszál az írót alakító Carell és a lányát játszó Charly Clive között.

Scarpetta (Prime Video)

Március 11.

Hivatalos szinopszisa szerint a Nicole Kidman főszereplésével készült Scarpetta egy két idősíkon játszódó, hátborzongató thriller. A Patricia Cornwell regényeit feldolgozó történet középpontjában egy igazságügyi orvosszakértő, Kay Scarpetta (Kidman) áll, aki hosszú idő után visszatér szülővárosába, és egy borzalmas gyilkosság után kezd nyomozni. Az igazság keresése közben aztán a múltjával, egy rakás régi titokkal és nővérével (Jamie Lee Curtis) is szembe kell néznie.

Robin Hood (Epic Drama)

Március 16.

Hogy az angol mondavilág legismertebb hőséről, Robin Hoodról mi újat lehet még mondani, rejtély – mindenesetre a rengeteg korábbi feldolgozás mellé most a Lionsgate is forgatott egy sorozatot a „tolvajok fejedelmének” történetéből. Az itthon az Epic Drama csatornán elérhető sorozatnak kölcsönöz némi izgalmat, hogy két epizódját az a Nagypál Orsi rendezte, aki korábban a Terápián és a Hunyadin is dolgozott. Robin Hoodot ezúttal az ausztrál Jack Patten, a nottinghami sheriffet pedig Sean Bean alakítja.

Imperfect Women (Apple TV)

Március 18.

Araminta Hall azonos című regényének sorozatadaptációja a Kerry Washington, Elisabeth Moss és Kate Mara által alakított három nőről szól, akik évtizedek óta tartó szoros barátságot ápolnak. Amikor aztán egyikük hirtelen meghal, s ügyében nyomozás indul, hamar kiviláglik, hogy mégsem volt olyan felhőtlen hármuk kapcsolata, a címben szereplő „tökéletlen” szó pedig még egészen finom kifejezés ezekre a hölgyekre.

Harry Hole (Netflix)

Március 26.

Itt volt már az ideje, hogy a skandináv krimi koronázatlan királya, Jo Nesbø legismertebb regényhőse, Harry Hole saját sorozatot kapjon. Az alkoholista nyomozó történetének feldolgozását a Netflix vállalta magára, a márciusban érkező sorozat egészen konkrétan a regényfolyam ötödik részének adaptációja. A széria létrejöttében Nesbø alkotóként, forgatókönyvíróként és executive producerként is részt vett. Hogy nem unja-e még legtöbbször szerepeltetett hősét, arról a norvég író nemrég budapesti látogatása során lapunknak úgy nyilatkozott, épp ellenkezőleg: Hole most talán még jobban is érdekli, mint amikor elkezdett írni róla. „Ahogy az ember öregszik – az én esetemben legalábbis biztosan így van –, egyre kevésbé vágyik új barátokra. Inkább a régieket akarjuk még jobban megismerni. Ez szerintem sokkal izgalmasabb folyamat. Így vagyok Harryvel is” – mondta.

Nagyon rossz előérzetem van (Netflix)

Március 26.

Amint véget ért a Stranger Things, a Duffer fivérek máris új projektbe kezdtek: executive producerként ismét a Netflixnek készítettek sorozatot, amiben ezúttal is bőven akad horror. A Nagyon rossz előérzetem van legtöbb epizódját egy másik Netflix-kedvenc, a Szarvasbébi rendezője, Weronika Tofilska jegyzi, az egész koncepciót pedig az a Haley Z. Boston álmodta meg, aki korábban Guillermo del Toro Rémségek tára című antológiájába és A cseresznye vadiúj íze című horrorba is írt epizódokat. A történetről egyelőre nem sok mindent lehet tudni, csupán annyi biztos, hogy Rachel és Nicky közelgő esküvőjén valami nagyon, de nagyon ki fog siklani.

The Madison (SkyShowtime)

Március 27.

Taylor Sheridantől érkezik még egy sorozat a hónapban, a Michelle Pfeiffer és Kurt Russell főszereplésével készült The Madison. A SkyShowtime-on debütáló széria a streamingplatform közleménye szerint Sheridan eddigi legszemélyesebb léptékű alkotása, amely két egymástól nagyon eltérő világban játszódik – Montana gyönyörű tájain, valamint Manhattan pezsgő metropoliszában –, és a családokat összekötő kapcsolatokat vizsgálja.

The post A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest