A széncinegék fészkeibe is bejutnak a rovarölő szerek

Szintetikus rovarirtó szerek hatóanyagai is bekerülnek a cinegék fészkeibe – derül ki egy magyar kutatócsoport frissen publikált tanulmányából. A HUN-REN–PE Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport munkatársai városi és védett erdei élőhelyekről gyűjtött fészekanyagot vizsgáltak, és több esetben bolhák, kullancsok és egyéb élősködők ellen használt fipronilt, imidaklopridot, illetve permetrint mutattak ki.

A szakértők szerint ezek a rovarölő szerek házi kedvencek, illetve haszonállatok szőrével kerülhetnek be a fészkekbe, a széncinege ugyanis gyakran használ állati szőrt a fészekbéleléshez, mivel az jó hőszigetelő. Egyelőre keveset tudunk róla, hogy ezek a paraziták távoltartására kifejlesztett szerek milyen hatással vannak a vadon élő madarakra.

A kutatók ugyanakkor úgy vélik, jelenlétük akár előnyös is lehet a madarak számára.

Korábbi kutatások arra mutatnak, hogy a fészeképítéshez használt aromás növények hatóanyagai, sőt akár még a beépített cigarettacsikkekből származó nikotin is segíthet csökkenteni a fészekparaziták számát. Elképzelhető, hogy a háziállatok szőrével a fészkekbe kerülő rovarirtó szerek hasonló védelmet nyújtanak, azonban az sem kizárt, hogy kockázatot jelentenek a szülőmadarak és a fészeklakó fiókák egészségére, fejlődésére.

Egyelőre nem világos, hogy melyik lehetőség fedi a valóságot, ennek megállapításához további vizsgálatokra van szükség. Az azonban egyértelmű, hogy a különböző rovarölő hatóanyagok nemcsak a városi, hanem településektől távolabbi, természetvédelmi oltalom alatt álló erdei helyszíneken is kimutathatók.

A szakértők szerint ezért fontos lenne, hogy az élősködők elleni szintetikus hatóanyagú cseppentőkkel kezelt kutyák és macskák kifésült szőrét ne hagyjuk a kertben vagy a természetben, hanem a háztartási hulladékba helyezzük. Emellett azt sem kellene engedni nekik, hogy természetes vizekben fürödjenek – különösen a kezelés utáni első hetekben. Alternatív megoldásként érdemes lehet megfontolni a belsőleg ható, tablettás készítmények alkalmazását is, amelyek hatóanyaga nem a testfelszínen oszlik el. Ennek köszönhetően használatuk során nem jelent környezeti kockázatot sem a kihulló szőr, sem az, ha a nagy nyári melegben kedvencünk egy tóban vagy patakban hűsöl.

The post A széncinegék fészkeibe is bejutnak a rovarölő szerek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest