A szexbotrányok, pedofilügyek után távozik a püspökkari titkár

Thumbnail for 6168450

A Magyar Kurír adta közre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét, amely szerint Tóth Tamás október 23-án felajánlotta lemondását az MKPK titkári tisztségéről, amit pénteken – eddigi elkötelezett munkáját megköszönve – elfogadtak. Új titkárt később választanak.

A Válasz Online Facebook-oldalán írt arról, hogy forrásai szerint ez óriási fordulatnak számít az egyházban, az MKPK titkárait (legutóbb Veres Andrást, Német Lászlót, Mohos Gábort) ugyanis eddig rendre püspökké szentelték, de Tóth Tamást aligha fogják feljebb „buktatni” – hiába ambicionálta a kalocsa-kecskeméti érseki széket Bábel Balázs nyugdíjba vonulása után.

A püspökök előzőleg már vizsgálták a felelősségét Tóth Tamásnak, aki állítólag a nemrég kirobbant pedofilügyeket, egyházi szexbotrányokat püspökkari titkárként segített „elrendezni”. Ezt ő tagadta, korábban pedig Veres András elnök a Válasz Online kérdéseire csak annyit reagált, hogy a témát az MKPK-n belül tisztázzák majd.

A Válasz Online szerint Tóth Tamás ugyanakkor nem volt akárki; a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartották számon mindkét oldalon. Az biztos, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes négy éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el áldozatos munkáját. Vadai Ágnes meg is kérdezte meg a minisztert, kapott-e tájékoztatást a Tóth Tamás által „elrendezett” ügyekről. Semjén Zsolt azt írta, hogy kánonjogi ügyek nem tartoznak rá.

The post A szexbotrányok, pedofilügyek után távozik a püspökkari titkár first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest