Robert Fico szlovák kormányfő június 16-án kijelentette, hogy támogatja Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseit, ha Kijev teljesíti a belépési feltételeket. – A szlovák kormány azt szeretné, ha Ukrajna európai módon fejlődne. Ha Kijev csatlakozni kíván az EU-hoz, az a szuverén döntése, és ők ezt a döntést támogatják – érvelt Robert Fico, aki szerint Ukrajna EU-tagsága „lényegesen több lehetőséget hoz, mint negatívat”.
Kollai István, a pozsonyi Comenius Egyetem ösztöndíjas kutatója a 24.hu-nak elmondta, hogy – ellentétben Magyarországgal – északi szomszédunkban már nem nagyon kelt feltűnést, ha Robert Fico Ukrajnáról nyilatkozik. Ugyanis annyiféle és annyira ellentétes kijelentést tett már a kormányfő ezzel kapcsolatban, hogy hazájában erősen lecsökkent a hírértéke az ukránokról szóló megszólalásainak.
Ugyanakkor Kollai felhívta a figyelmet arra, hogy Fico most annak kapcsán beszélt pozitívan Kijev EU-tagságának támogatásáról, hogy a saját miniszterelnök-helyettesével tárgyalt. A szlovák kormányban ugyanis a második legnagyobb erő a Hlas, amely a Fico vezette Smerből, a vezető kormánypártból vált ki évekkel ezelőtt. A Ficóéknál némileg Európa-barátibb Hlas által jelölt miniszterelnök-helyettes, Peter Kmec hivatala pedig kidolgozott egy dokumentumot, amely kimutatta: több lesz a pozitív hozadéka Szlovákia számára Ukrajna csatlakozásának, mint amennyi negatívuma lenne.Az elemzés szerint például a szlovák vállalatok nagyobb piacokat szerezhetnek Kijev EU-tagságakor, de a hiánnyal küzdő szlovák munkaerőpiac számára is pozitív lehet az ukrán csatlakozás. Most úgy látszik, Fico ezt az álláspontot fogadta el – mondta a 24.hu-nak a Szlovákia-szakértő. A hátrányok között szerepel ugyanakkor a mezőgazdasági termékek beáramlása a szlovák piacra, de valójában az ukrán agrárproduktumok már ma is jelen vannak a szlovák boltokban.
The post A szlovák kormány megvizsgálta, az ukrán EU-tagság többet hoz, mint visz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu