„A Szovjetunió segítségével elért eredményeink évszázados elmaradást pótoltak” – jelentette ki Czinege Lajos honvédelmi miniszter, aki 1966. április 4-én az ünnepi beszédet mondta a rádióban és televízióban.

A mára újból töretlen hivatalos oroszbarátság abban is megmutatkozott, hogy a hadseregtábornok előző este a hazánkba érkező Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajóst fogadta Ferihegyen.

A kozmonauta 1965. március 18-án hagyta el a Földet – Pavel Beljajev társaságában –, majd elhagyta a Voszhod 2. kabinját is, és szabadon lebegett a világűrben.

Minálunk öt napot töltött, ezalatt részt vett koszorúzási ünnepségeken, kitüntették a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozatával, és kilátogatott a kettős bajnoki mérkőzésre a Népstadionba.

Könnyedén vette a Fradi, de így is ötöt lőtt

Ott az első meccs az FTC–Diósgyőr volt. A Géczi – Novák, Mátrai, Szűcs, Páncsics – Varga, Rákosi – Karába, Németh, Albert, Fenyvesi összetételű zöld-fehérek simán 5-1-re győztek, sőt a Népsport azt írta: „Ha a Ferencváros nem veszi ilyen könnyedén a találkozót, akkor a Diósgyőr ezzel a játékfelfogásával még több gólt kaphatott volna.”

A Népszabadság kiemelte, hogy „új szerepkörében, a jobbfedezet helyén jól mutatkozott be Varga Zoltán, aki ügyes szervezője és részben karmestere volt a játéknak”. Tátrai Sándor, az FTC edzője viszont leszögezte: „Vargából eszünk ágában sincs fedezetet faragni, kényszerből állítottam erre a posztra, Juhász Istvánt ugyanis pihentettem.”

Fáradt lehetett a harminckét éves Fenyvesi Máté is, mert – amint azt a Képes Sport felidézte – rálépett a labdára, és elesett. Vadas György szabadrúgást ítélt az FTC javára. „Miért, mi volt ez?” – kiáltott fel valaki. A mellette ülő higgadtan válaszolt: „Műemlékvédelem.”

Virággal, klubzászlóval köszöntötték Leonov alezredest

Gondos volt az újpesti és az angyalföldi csapatkapitány is: Göröcs János és Berendy Pál virággal és klubzászlóval köszöntötte a díszpáholyban helyet foglaló Leonov alezredest, a Szovjetunió Hősét, aki az MSZMP és a magyar kormány meghívására repült Budapestre. A korabeli tudósítás szerint „a közönség percekig lelkesen ünnepelte a hazánk felszabadításának emlékünnepélyére érkezett kedves vendéget”.

Majd a két csapat a pályán úgy ment, mint a szél. A játékosok nem akartak meghűlni, ezért az őszies tavaszban nagy iramot diktáltak vagy Leonovot akarták meglepni az űrfutballal.

Peterdi Pál így írta le a játékot: „Dózsa–Vasas. Hét válogatott csatár a pályán. Kihagynak fejenként öt abszolút gólhelyzetet. Az harmincöt abszolút gólhelyzet. Bene és Korsós csak két-két egészségeset rúg a labdába. Az négy gól. A Vasas támad, a Dózsa vezet. Megint a Vasas támad, megint a Dózsa vezet. Varga, a Vasas kapusa a hálóba pofozza a labdát, Varga luftot rúg a gólvonalon, Varga három gólt kap. Szentmihályi repül, Szentmihályi verhetetlen, Szentmihályi is három gólt kap. 89. perc: Korsós nehéz szögből nagy gólt rúg. A Vasas boldog, hogy mégis egyenlített. 90. perc: Puskás könnyű szögből nagy gyertyát rúg. A Vasas búsul, hogy mégsem győzött…”

Pocsék napja volt a Vasas kapusának

Varga László külön szám volt. A 40. percben Bene Ferenc szabadrúgását akár ölbe is vehette volna, de úgy nyúlt a labdához, hogy az a kezéről a jobb kapufa mellett a hálóba perdült.

Majd a 70. percben Solymosi huszonöt méterről a gyengébbik lábával – ballal – kapura lőtt, a labda épphogy elkocogott a kapu előteréig, sőt a hálóba jutott, mert Varga váratlanul lábbal próbált védeni, és luftot rúgott.

Ez volt a lilák első két gólja. A Népszava azt állapította meg: „Döntött a két kapus közötti különbség, hiszen Szentmihályi fénykorára emlékeztetően védett.”

Valójában nem döntött semmi, hiszen a mozgalmas találkozó 3-3-mal fejeződött be. A Szentmihályi – Káposzta, Kárpáti, Noskó, Sóvári – Solymosi, Göröcs – Kuharszki, Bene, Dunai II, Zámbó összetételű Újpest háromszor vezetett, a Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Pál II, Puskás Lajos, Farkas, Korsós összeállítású Vasas háromszor egyenlített.

Mi a baj a csatárainkkal?

A Népstadionban aznap tizenkét gól esett. A Népsport mégis feltette a kérdést: „Mi hát a baj a mi csatárainkkal?” Majd meg is adta a választ: „Mozgásból nem tudják célszerűen lekezelni a labdát. Elpattan tőlük, meg sem próbálhatják a testükkel fedezni, s így a távolabbról rajtoló védők is közbe tudnak avatkozni. Alig-alig van jól fejelő csatárunk. A beadásoknak egész sora vész kárba, mert a belsők az esetek többségében félénken ugranak fel, maguk sem hiszik el, hogy fejjel is gólt szerezhetnének. Nem sikerült számottevő mértékben előrelépni a »suta” láb képzésében sem, pedig – különösen a tömörülő védelmek ellen – hely és idő sincs az igazítgatásokra.

A támadók zöme azt hiszi, hogy az erő mindent helyettesít. Mérkőzések tucatját kell végignézni ahhoz, hogy láthassunk egy okos gólt is.

Végül, de nem utolsósorban: a kapu előtt hiányzik csatárainkból a kellő önbizalom. Ezért gyakran a jó helyzetnél is jobbat keresnek, s amikor végre cselekvésre szánják el magukat, akkor kapkodnak, sietnek, rúgómozdulatuk – tisztelet a kivételnek – csak ritkán hasonlít az edzéseken tanulthoz.”

Pedig hemzsegtek a jobbnál jobb támadók

Abban az évben a Bene, Albert, Farkas csatártrióval 3-1-re vertük vb-n a brazilokat. Varga Zoltán, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté a kispadon ült, Göröcs Jánost ki sem vitték a világbajnokságra, amelynek negyeddöntőjét látva Magyarország kétségbe esett, hogy már a legjobb nyolc között búcsúzni kellett ugyanúgy, mint 1962-ben.

Az említetteken kívül olyan támadó játékosok voltak még a mezőnyben, mint Básti István, Csernai Tibor, Dunai Antal, Keglovich László, Kocsis Lajos, Komora Imre (hat olimpiai bajnok, az utóbbi Eb-bronzérmet is nyert), továbbá Korsós István, Kuharszki Béla, Molnár Dezső, Monostori Tivadar, Puskás Lajos, Rákosi Gyula, Szuromi Antal, Zámbó Sándor.

Ezzel a készlettel ma is fölényesen kijutnánk a világbajnokságra, sőt akár a legjobb nyolc között lehetnénk újra, de ne álmodozzunk (pláne ne négy évtizednyi szakadatlan távollét után).

Baróti Lajos szövetségi kapitány mindenesetre a Népstadionból merített: a forduló után kijelölt tizenöt tagú keretének tagjai közül tizennégyen léptek pályára a kettős mérkőzésen.

Leonov meg nyilván arra gondolt a gólgazdag program közben: tényleg jól futballoznak ezek a magyarok, és nem tudhatta, hogy a szbornaja 2-1-re nyer ellenük néhány hónappal később Sunderlandben a vb-n.

A két gólt az angliai meccsen a tavaszi tizenötös keret kakukktojása, a tatabányai Gelei József kapta. Hogy mindkettő potya volt, az alighanem még az űrből is látszott.

The post A Szovjetunió nálunk is megünnepelt hőse élőben látta, ahogy a Vasas kapusa luftot rúg a gólvonalon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu