Közeledik mindenszentek és halottak napja, amikor élőkkel telnek meg a temetők, mindenki elhunyt szerettei sírját látogatja, rendbe teszi, mécsessel és virágokkal díszíti. A halottainkról való emlékezés, „gondoskodás” talán egyidős az emberiséggel, e két keresztény ünnep is ezt viszi tovább. Mindenszentek a megdicsőült egyház ünnepe, azokról emlékezünk, akik életszentségük okán, vagy a tisztítótűzben már megtisztulva a mennyekbe jutottak, míg halottak napján a szenvedő egyházról, vagyis a tisztítótűzben szenvedő lelkekről – itt írtunk erről részletesebben.
Krizantém, krizantén és krizantin
Mindkét nap az elhunytakról szól, középpontban a temetőkkel, és a virágokkal, ez utóbbi ilyenkor szinte kivétel nélkül krizantém. Vagy krizantén? Tudományos, latin neve a Chrysanthemum, magyarul „hivatalosan” krizantémnak nevezik, de a köznyelvben elterjedtebb a krizantén, sőt krizantin forma.
Mindegyik helyes, esetleg a szövegkörnyezet függvényében érdemes variálni.
Nem véletlenül ez a virág kerül középpontba a novemberi ünnepeken, hiszen rendkívül sok szín- és formaváltozatban létezik, ám ami a lényeg: a rövidebb nappalok és hosszabb éjszakák hatására kezd virágozni, jellemzően októberben.
Kell neki a hosszú sötét
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal weboldaláról megtudhatjuk, hogy a krizantém az őszirózsafélék családjába tartozó nemzetség, 37 fajt számlál. Az ókor óta jelentős kultusz övezi a Távol-keleten, Kínában az ősz jelképe és külön ünnepe van, Koreában a „négy nemes növény” egyike, de Japánban is különös megbecsülésnek örvend. Itthon a leginkább talán a temetők virágának nevezhetjük, mivel párját ritkító módon ősz derekén, halottak napja idején is bőszen virágzik.
Ezek az őszi fajták ugyanis nem kedvelik a meleget, virágaik kialakulásához pedig 13-14 óra sötétségre van szükségük: ezt a tulajdonságukat „rövid nappalosnak” nevezzük. Az őszi krizantém több mint 5000 változata (fajtája) ismert, vannak vágott virágnak alkalmas, és cserepes termesztésre szánt, jól elágazó, alacsony fajták – előbbi akár 2 – 3 hétig is eláll a vázában.
A krizantémok között számtalan olyan fajtatípus van, amely nem csak temetői dísznek, de év közben, vázába, csokorba, koszorúba kötve is alkalmazható, ennek csupán az szab gátat, hogy kegyeleti virágnak tartjuk.
The post A temetők virága: krizantén vagy krizantém? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





