A Tisza konferenciáján az ebédszünet után az oktatási kerekasztal-beszélgetés következett, ezen
- dr. Jakab Zsuzsanna középiskolai tanár, felnőttképzési vezető, szakképzési szakértő,
- és Trembeczki Csaba matematika szakos innovatív mestertanár
vettek részt. Ők a Tisza oktatási munkacsoportjának tagjai. A beszélgetést Bódis Kriszta moderálta.
Trembeczki szerint az oktatás nulladik problémája a bizalomhiány. Úgy látja, hogy ebből ered például a rendkívül központosított fenntartói struktúra, mert a hatalom nem bízik a tanáraiban, és a a fenntartó képviselőiben sem, a szülők pedig nem bíznak meg az egész rendszerben. Ennek a közepén pedig ott áll a gyerek, aki azt kérdezi, hogy ha a felnőttek nem tudnak megbízni egymásban, kiben bízzon ő, tette hozzá. Hozzátette, egyebek mellett a bizalomhiány miatt van a szűkre szabott kerettanterv is.
Jakab arról is beszélt, hogy az oktatás a társadalmat folyamatosan újraalkotó folyamat, ennek a szempontnak fontosnak kell lennie egy politikai vízióban. Egy jól működő oktatás meghatározza a társadalmat, a gazdasági versenyképességét, fejlődőképességét, tette hozzá. A 21. század kihívásainak kell megfelelni a világban, olyan embereknek kell kijönnie az oktatásból, akik ennek a változó világnak tevékeny részesei tudnak lenni, mondta.

Bódis megjegyezte, hogy az egyik legfontosabb dolognak az együttműködésnek kell lennie az oktatásban, a szülő-gyermek-pedagógus hármas egységre kell alapozni amellett, hogy vissza kell adni az autonómiát a pedagógusoknak. Trembeczki ehhez hozzátette, hogy nincs oktatásvezetés az országban, ezért az óvoda, az általános- és a középiskola szintjei nem alkalmazkodnak egymáshoz és működnek együtt, amit szintén a rendszer egész működését elrontó problémának tart.
Bódis Kriszta egyebek mellett elmondta, hogy a Tisza oktatáspolitikájának alapvetése, hogy az egyéni utakat kell támogatni. Ez egy nemzetközileg, a jóléti államokban működő alapelve az oktatáspolitikának, aminek az a lényege, hogy a mindenkiben ott lévő tehetséget úgy kell kibontakoztatni, hogy a gyerekek egyéni útját támogatják.
A moderátor egy ponton arra kérte a résztvevőket, hogy sorolják fel, a kormányra kerülést követő 100-200 napban mely intézkedéseket kellene végrehajtani az oktatás megreformálása érdekében.
- Dr. Jakab Zuzsanna – aki a Tisza oktatáspolitikai munkacsoportjának vezetője – azt mondta, hogy az autonómiát meg kell adni a pedagógusoknak és az intézményeknek is, amihez külön oktatási minisztériumra van szükség;
- Trembiczki pedig azt mondta, hogy elsőként a státusztörvényt el kell törölni.

Bódis a végén hozzátette, hogy a Tisza Párt szeptemberben nagyszabású oktatási konferenciát fog tartani.
The post A Tisza oktatási szakértői: A bizalmatlanságot meg kell szüntetni, a státusztörvényt el kell törölni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu