Magyar Péter Facebook-bejegyzésében reagált arra, hogy Wáberer György egy interjúban azt állította: másfél éve támogatja a Tiszát, összesen több mint 100 millió forinttal. Magyar szerint ez nem felel meg a valóságnak: ellenőrzésük alapján az üzletember a választások előtt mindössze öt nappal utalt át öt részletben, összesen 100 millió forintot, korábban azonban nem nyújtott támogatást.
A Tisza vezetője hangsúlyozta, hogy a párt finanszírozása „törvényesen és transzparensen zajlott és zajlik”, és büszkék arra, hogy több tízezer támogató járult hozzá működésükhöz kis összegű adományokkal.
Még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk, vagy hogy bárki úgy érezze, hogy ránk való hivatkozással bármilyen előnyt szerezhet, legyen az akár csak önmarketing. Ezért az 5×20 millió forintot Wáberer Györgynek hétfőn visszautaljuk.
A leendő miniszterelnök azt is jelezte, hogy a jövőben minden olyan támogatást visszaküldenek, amelyhez jogilag vagy erkölcsileg kifogásolható elvárás társulna, illetve, ha a támogató „valamilyen előnyre akar szert tenni”. Emellett vállalta, hogy a törvényes határidőn belül elszámolnak minden támogatással, és nyilvánosságra hozzák az 500 ezer forint feletti adományozók nevét.
Wáberer György, aki korábbi miniszterelnöki megbízott, kormánymegbízott is volt, a Waberer’s International nevű cégét a miniszterelnök vejének, Tiborcz István adta el 2023-ban.
Az üzletemberrel nemrégiben interjút is készítettünk, ezt itt olvashatják.
The post A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





