A Kincsvadászok VIP első, május 18-án adásba kerülő részében Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy énekese egy citerát vitt a kereskedők elé, amit 50 ezer forintért szeretett volna értékesíteni. A zenész azt mondta, a befolyt összeget megduplázza és jótékony célra ajánlja fel. A népi hangszert végül Nagyházi Lőrinc vásárolta meg 60 ezer forintért.
Sipos a támogatni kívánt szervezetet is megnevezte, a szervátültetett gyerekek rehabilitációjával foglalkozó Transzplantációs Alapítványnak szánta a 120 ezer forintos adományt.
Az adás több mint egy hónapja lement a tévében, azt feltehetően hetekkel korábban felvették már, az alapítvány szombaton azonban arról posztolt a Facebookon, hogy a pénz azóta sem érkezett meg hozzájuk.
Kedves Sipos Péter! Köszönjük a Kincsvadászokban tett felajánlást! Ám az az igazság, hogy ez már a második ilyen történet (mindkettő a TV2 műsorában, az előző Varga Győzővel volt), hogy nem látunk semmit a felajánlásból. Biztosak vagyunk benne, hogy ez nem a Ti saratok! Csak szeretnénk, ha tudnátok… Meg a TV-nézők is tudnák!
– olvasható a bejegyzésben.
A posztban szintén név szerint említett Varga Győző az Irigy Hónaljmirigy egy másik tagja, ő legutóbb 2023-ban, az Ütős Ötös című műsorban szerepelt a TV2-n.
Az ügyben kerestük Sipos Pétert és a TV2-t, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
The post A Transzplantációs Alapítvány azt állítja, nem kapták meg Sipos Péter felajánlását, amit a Kincsvadászok VIP-ben tett a részükre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu