A vb-ezüstérmes horvát focista kritikája: Többre vagyunk hivatottak annál, hogy betömörüljünk, és úgy játsszunk, mint Kongó

A korábbi 78-szoros válogatott védő, aki pályafutása során többek között a Lyonnál, a Liverpoolnál és a Zenitnél is megfordult, a horvát közszolgálati televízió (HTV) szakkommentátoraként véleményezte a 2-1-es portugál győzelemmel záruló meccset.

Lovren a portugál (igaz, meddő) fölényben telt első félidő után úgy fogalmazott: „Bátrabbnak, keményebbnek kell lennünk, Feljebb kell tolni a védelmet közepes blokkba, és feszesebbnek kell lenni.

A srácok maguk is tisztában vannak vele, hogy ez nem a horvát szint. Ennél rosszabb már nem lehet, ez nem az a Horvátország, amit mindannyian ismerünk.

Honfitársai meghallgatták az intelmeit, mert Horvátország az 53. percben Ivan Perisic révén vezetést szerzett, ám Cristiano Ronaldo tizenegyesből egyenlített, majd a 90+4. percben csereként beállt Goncalo Ramos – akinek nagyon megy az egyenes kieséses szakaszban – befejelte azt a gólt, amivel Portugália jutott a legjobb 16 közé.

A bátor futballt hiányolta

Ramos gólja feldühítette Lovrent, aki érthetetlennek nevezte, hogy a portugál támadó három horvát védő között fejelhetett a hálóba.

„Rosszul vagyok, ha látom a felvételt, ahogy a portugál játékos felugrik a mi három, 190 centis védőnk között. Luka Modric ezt nem érdemelte meg, ahogy Mateo Kovacic sem, aki fantasztikusan játszott – ez volt az egyik legjobb meccse Horvátország színeiben.”

Lovren dicsérte a csapatot, amiért a második félidőben kitette a szívét a pályára, ugyanakkor a játékfelfogás egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

„Horvátországnak agresszívan, bátran kell játszania.

Megvan hozzá a minőségünk, többre vagyunk hivatottak annál, hogy hátul betömörüljünk, és úgy játsszunk, mint Kongó! A világ top 10 válogatottja közé tartozunk, és olyan bátran kell futballoznunk, mint ahogyan azt az összes korábbi tornán tettük.

A horvátok ugyan szereztek egy gólt a rendes játékidő hosszabbításában, ám ezt végül elvették. Erről az esetről itt írtunk.

The post A vb-ezüstérmes horvát focista kritikája: Többre vagyunk hivatottak annál, hogy betömörüljünk, és úgy játsszunk, mint Kongó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest