A végzet indult Magyarország felé 1521-ben

A 16. század elején az Oszmán Birodalom ereje sokszorosan felülmúlta a Magyar Királyságét, 1520-as trónra lépésével Szulejmán szultán az akkori világ leghatalmasabb hadseregét birtokolta – az erőviszonyok alakulásáról itt írtunk bővebben. Kortársai úgy gondolták, elődeinél békésebb politikát fog folytatni, ám ez súlyos tévedésnek bizonyult. Szakított apja déli és keleti irányú hódításaival, tekintetét nyugatra szegezte. Amint elfoglalta a trónt, szinte rögvest el is rendelte a felkészülést a következő évi hadjáratra.

A sereg 1521. május 18-án indult, az ifjú uralkodó célja a Magyar Királyság volt, amelybe nagy elődje, a példaképének tekintett II. Mehmed bicskája beletört: 1456-ban Nándorfehérvárnál súlyos vereséget szenvedett Hunyadi Jánostól. Szulejmán nem hozta magával a teljes szultáni sereget, az ázsiai csapatok nagy része otthon maradt, ám mintegy 60 ezer katonája így is csaknem kétszeresen meghaladta az 1456-os ostromlók létszámát. Serege egyik része július elején elfoglalta Szabácsot, míg a másik körülzárta Nándorfehérvárt, a hónap közepére pedig már a teljes haderő utóbbi vár alatt táborozott. Tanultak Mehmed hibájából, ezúttal hermetikus gyűrűt vontak az erőd köré, viszont elég lagymatagon folytatták az ostromot.

Szulejmán célja ugyanis az lehetett, hogy bevárja II. Lajos király felmentő seregét, és nyílt színi csatára kényszerítse az uralkodót.

Csakhogy a magyarok tudták, egy ilyen ütközet haderejük megsemmisítését jelentette volna, így Mohácsnál megálltak, nem siettek a vár védelmére. A törökök kezdtek kifutni az időből, augusztus elején megindították a komoly, erős ostromot. A védők keményen ellenálltak, végül a szabad elvonulás fejében feladták a rommá lőtt várat: a kortárs forrás szerint 72 életben maradt vitézt azonban az oszmánok lemészárolták. Nándorfehérvár elvesztése sokkolta a magyar közvéleményt, az ország kulcsa, kapuja elveszett. Innentől kezdve, csak idő kérdése volt, Szulejmán mikor tér vissza megadni a „kegyelemdöfést”.