A texasiak már fél éve harcoltak a nem sokkal korábban függetlenné vált Mexikó túlerejével, és távolról sem volt biztos a győzelmük: a texasi függetlenség 1836. március 2-ai kinyilvánításakor még javában zajlott Alamo ostroma, melynek végére a mexikói csapatok a védők túlnyomó részét lemészárolták (mindössze hárman menekültek meg a vérfürdőből). A függetlenségi nyilatkozat azonban új erőt adott a lázadóknak, akiknek április végére sikerült biztosítaniuk Texas függetlenségét, majd később tagállamként csatlakoztak az Amerikai Egyesült Államokhoz.
Texasi függetlenségi háború
A későbbi Texas területét az első európai, Alonso Álvarez de Pineda 1520-ban pillantotta meg, aki Jamaica kormányzójának kérésére feltérképezte a Mexikói-öböl térségét. Bár a területet Spanyolország részének nyilvánította, a tényleges birtokbavételre ekkor még nem került sor, a spanyolok inkább Dél-Amerikában terjeszkedtek. Ez lehetővé tette, hogy az Észak-Amerikát kolonizáló franciák megpróbálkozzanak a későbbi Texas kolonizálásával is, az első francia telep a Mexikói-öböl partján 1684-ben jött létre. Ez sértette a spanyol korona érdekeit, azonban nem kellett háborúba vonulniuk a franciákkal: 1689-ben a helyi őslakos törzsek a földdel tették egyenlővé a települést, amiért annak lakói fizetés nélkül elorozták kenuikat.
A 18. század elején Spanyolország fokozatosan kiterjesztette uralmát a mai Texasra is, időközben indián törzsekkel, kiemelten a komancsokkal küzdve, akiket csak a század végére sikerült teljesen „pacifikálni”. A spanyol uralom alatt fokozatosan két csoport alakult ki a texasi lakosságon belül: a texasiak, akik az európai, főként angol és német bevándorlók leszármazottai voltak (a 19. század elejétől egyre nagyobb méreteket öltött az Egyesült Államok irányából való bevándorlás) és a tejanók, akik a helyi őslakosokból, kreolokból és meszticekből kerültek ki. Mindkét csoport jó kapcsolatot ápolt a közeli brit gyarmatok lakosságával. Mikor kitört az amerikai függetlenségi háború, a texasiak és a tejanók aktívan támogatták az amerikai szabadságharcot, időnként akár a fegyveres harcokban is részt véve. Texas rövidesen vitatott terület lett a Spanyol Birodalom és az újonnan létrejött Amerikai Egyesült Államok között, a helyi lakosságban pedig jócskán akadtak, akik az utóbbihoz húztak.
1821-ben, hosszas küzdelem után Mexikó kinyilvánította függetlenségét, ezzel a közép-amerikai spanyol uralom összeomlott. Az új mexikói kormány több rendelkezésében is megsértette a texasi önrendelkezést, mindenekelőtt Texast összevonták egy déli, spanyol többségű állammal, és jelentős kolonizációs programba kezdtek, melynek során főként délről hoztak spanyolajkú telepeseket. A politikai nézetkülönbségek 1835 októberében nyílt fegyveres összetűzéshez vezettek. Abban ugyanakkor még nem volt konszenzus a lázadók között, hogy mi a végső cél: Texas függetlenségének kikiáltása vagy a reformok kikényszerítése Mexikó keretein belül. Az Amerikai Egyesült Államok mindenesetre azonnal felkarolta a texasi függetlenség ügyét, az amerikai lapok ebben a szellemben jelentettek meg tudósításokat a forradalom alatt. Jelentős számban vettek részt amerikai állampolgárok a forradalomban is, akik a mexikói bevándorlási tilalmat megszegve szivárogtak be Texasba, és később kiemelt szerepet játszottak úgy a függetlenség kikiáltásában, mint Texas annexiójának előkészítésében.
1835. szeptember 10-én mexikói katonák megvertek egy texasi polgárt Gonzales városban, és az esemény jelentős mértékben feltüzelte a kedélyeket. A mexikói hatóságok úgy döntöttek, hogy az eszkalációt megakadályozandó, elveszik a helyiek fegyvereit, mindenekelőtt azt az ágyút, melyet a mexikói hadsereg hagyott a városban, a gyakori indiántámadások megakadályozására. A texasiak azonban október 2-án, egy Tennessee-ből bevándorolt amerikai állampolgár vezetésével rajtaütöttek a lefegyverzésükre kirendelt mexikói századon. A mexikóiak – akiknek parancsnoka bevallottan szimpatizált a texasiakkal –, nem vállalva a súlyos harcokat, inkább visszavonultak. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét a texasi függetlenségi háború.
Kimondták a függetlenséget
A texasiak, felkészülve a háborúra, megkezdték a saját hadseregük felszerelését, ami a „Nép hadserege” (Army of the People) nevet kapta. Parancsnokává Stephen Austint, egy Virginiából érkezett telepest neveztek ki, akinek nem volt korábbi katonai tapasztalata, és a texasi hadsereg fegyelme is jócskán elmaradt a kívánatostól. A kezdeti meglepetést kihasználva azonban lerohanták és megadásra kényszerítették a környező kis létszámú mexikói helyőrségeket. Helyzetüket nehezítette azonban, hogy a texasi hadsereg mögöttes területein gerillaháború ütötte fel a fejét, egy texasi születésű spanyolajkú tiszt, Carlos de la Garza irányításával. Garza ugyan támogatta Texas autonómiáját, de úgy vélte, hogy a területnek Mexikó részeként kell boldogulnia. A helyzet bonyolultsága így az 1835-ös év végére gyakorlatilag polgárháborús helyzetet teremtett.
Bár sem a texasiak, sem a tejanók nem voltak elégedettek a mexikói uralommal, utóbbiak jelentős része a teljes elszakadást sem támogatta.
1836 februárjában Antonio López de Santa Anna tábornok (később többször is Mexikó elnöke) döntő támadást indított Texas visszafoglalására. A mexikói túlerő előtt sorra estek el a texasi települések. 1836. február 23-án ostrom alá vették Alamo erődjét, melyet a mintegy 2000 főnyi mexikói katonával szemben mindössze 260, jórészt az Egyesült Államokból érkezett önkéntes védett. A jelentős létszámbeli hátrány ellenére Alamo védői két héten át kitartottak.
Ebben a szorongatott helyzetben ült össze a texasi küldöttség, hogy a tartomány jövőjéről döntsön. A küldöttek gyűlése március 1-jén kezdte meg tárgyalását, szintén egy amerikai állampolgár, Richard Ellis elnöksége alatt. A függetlenségi nyilatkozat tervezetét már nem egészen 24 óra után vitára bocsátották, így a történészek többsége megegyezik abban, hogy vélhetően már korábban megírták a szöveget. A dokumentum jelentős mértékben inspirálódott az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatból, úgy struktúráját, mint hangvételét tekintve.
Százakat mészároltak le
A texasi nyilatkozatot március 2-án egyhangúan elfogadták. Ez kimondta – jelentős mértékben John Locke angol filozófus és Thomas Jefferson írásaira támaszkodva –, hogy a mexikói kormány „megszűnt azoknak az embereknek az életét, szabadságát és vagyonát védelmezni, akiktől hatalma eredt”, ehelyett „önkényes elnyomást és zsarnokságot” alkalmazott. Némileg sajátos azonban, hogy a nyilatkozat a továbbiakban jórészt az Amerikai Egyesült Államok alkotmányára és törvényeire hivatkozott, ez ugyanakkor nem meglepő annak függvényében, hogy annak írói és elfogadói jórészt amerikai állampolgárok voltak, akik illegálisan jöttek Texasba. A 60 aláíró közül mindössze hárman voltak mexikói állampolgárok, 57-en az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek, de közülük is csak 10-en éltek hat évnél hosszabb ideje Texasban. Így az a helyzet állt elő, hogy Texas függetlenségét olyan küldöttek kiáltották ki, akik közül 47-en illegális bevándorlónak számítottak a mexikói törvények szerint.
A texasi függetlenségi nyilatkozattal a küldöttek kikiáltották a független Texasi Köztársaságot, melyet azonban senki nem ismert el. Mexikó továbbra is saját területének tekintette Texast, melyet fegyverrel próbált visszaszerezni; a helyi spanyol ajkú lakosság is jórészt szembeszegült a terület függetlenségével; az Amerikai Egyesült Államok pedig azért nem ismerte el Texas függetlenségét, mert az nyílt hadiállapothoz vezetett volna Mexikóval. A tényleges függetlenség ekkor még korántsem volt biztosítva. Március 6-án véget ért Alamo ostroma, Santa Anna tábornok
az összes védőt lemészároltatta, azokat is, akik megadták magukat, mindössze három személyt: egy rabszolgát és két nőt engedett szabadon távozni.
1836. március 27-én Goliad település védői adták meg magukat abban a reményben, hogy hamarosan szabadon engedik őket. Santa Anna parancsára azonban itt is mindannyiukat lemészárolták, legkevesebb 425 főt. A mexikói tábornok az atrocitásokkal azonban pont az ellenkező hatást érte el, mint szerette volna: a mexikóiaktól tartva olyan texasi polgárok is jelentkeztek harcra, akik korábban kimaradtak volna vagy nem támogatták a texasi függetlenséget. A texasi hadsereg végül április 21-én San Jacinto mellett döntő csapást mért Santa Anna csapataira. Maga a tábornok is fogságba esett, és csak azt követően engedték szabadon, hogy aláírta a békeszerződést, és vállalta, hogy a mexikói hadsereg kivonul Texas területéről.
A „független” texasi állam 1845. december 29-én felvételt nyert az Amerikai Egyesült Államok tagállamai közé, a formális annexióra 1846. február 19-én került sor. Mexikó azonban az amerikai területszerzést csak az 1846–1848 között megvívott amerikai–mexikói háború lezárását követően ismerte el.
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
A History Magazin 24.hu-n megjelent legizgalmasabb cikkei a közelmúltból:
- Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- Saját felesége ölhette meg a római császárt
- Ő terjesztette el a sötét zsaruk konteót
- Ezért végezték ki Béri Balogh Ádámot
The post A véreskezű mexikói tábornok pecsételte meg Texas sorsát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
