A Verzió LMBTQ-filmekkel áll ki a Pride mellett

Thumbnail for 6497710

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál június 30-ig online elérhetővé tesz hét kiemelkedő LMBTQ-tematikájú dokumentumfilmet, a kölcsönzési díjból befolyt nettó bevételt pedig a Budapest Pride-ot is szervező Szivárvány Misszió Alapítványnak ajánlja fel. Az akció célja, hogy a közönség figyelmét azokra a filmekre irányítsa, melyek áttörhetik a társadalmi előítéleteket. A Verzió és a Budapest Pride minden évben együttműködnek az LMBTQ+ témájú dokumentumfilmek bemutatásán; tavaly először pedig Itt vagyunk címmel versenyben mutatkozhattak be a legjobb, legfrissebb queer filmek.

A program filmjei:

  • Fanni kertje: a 2023-as Verzió magyar versenyprogramjának győztese, egy intim hangulatú film, mely egy különös felnőtté válás történetén keresztül mesél az emberi kapcsolatok fontosságáról és a feltétel nélküli elfogadásról. Kritikánk a filmről itt olvasható.
  • Tobi színei: a Verzió 2021-es magyar versenyprogramjának győztese. Éva, a transznemű kamasz, Tobi édesanyja, aki mindenben támogatja őt, ugyanakkor meg kell küzdenie a benne feltörő érzelmekkel az átalakulással kapcsolatban. Fia, Tóbiás nemcsak a nemi identitását keresi, hanem a helyét is a saját életében. A film különlegessége, hogy öt éven át készült és egy kis kelet-magyarországi faluban játszódik. Kritikánk a filmről itt olvasható.
  • Szerelem, töredékekben: a tavalyi Verzión volt látható, és a francia filmrendező életét meséli el azokkal az emberekkel készített interjúk segítségével, akik valaha szerették őt. Bensőséges visszaemlékezések és személyes történetek szövődnek össze és tárják fel a szerelmi történetek egyetemes útjait.
  • Havanna Tranzit: három főszereplő történetéből megtudjuk, milyen transzneműnek lenni Kubában. Az állam terápiával, hormonkezeléssel, műtéttel és egy új identitással segíti a tranzicionálni kívánó embereket. Vajon Kuba a transznemű közösség menedékévé válik?
  • Madame: egy bohém 90 éves svájci nagymama és filmrendező unokája együtt térképezik fel a nemi identitás kialakulását és továbbadását patriarchális társadalmunkban. A magánvideókból kibontakozó családtörténet egy extravagáns matriarcha és meleg unokája közötti párbeszéd, amely a nemi és a szexuális identitás tabuit döntögeti.
  • Nelly és Nadine: két nő valószínűtlen szerelmi története, akik a ravensbrücki koncentrációs táborban szeretnek egymásba. Annak ellenére, hogy a háború utolsó hónapjaiban elválnak útjaik egymástól, később újra találkoznak, és együtt töltik életük hátralévő részét.
  • Anyáim története: Virág, a korábbi zöld politikus és zenész párja, Nóra családdá válásának történetét meséli el. A pár úgy dönt, hogy gyereket fogad örökbe. Hosszú várakozás után Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, de Nóra nehezen találja a helyét a családban. A szülővé válás nehézségei mellett a radikalizálódó magyar politikai helyzettel is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását. A filmről itt írtunk.

A filmek csak Magyarországról elérhetőek. Egyesével (850 Ft), bérletben (5000 Ft) és támogatói bérletben (15.000 Ft) is lehet kölcsönözni. A bérletben szereplő filmek június 30. 23:59-ig érhetők el. A kölcsönzött filmeket a lejátszás első elindításától számított 48 órán belül lehet megnézni vagy újranézni.

The post A Verzió LMBTQ-filmekkel áll ki a Pride mellett first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest