A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

Thumbnail for 6608416

Egy híján száztíz éve, 1916-ban született meg Japán egyik legfontosabb édességgyára, a Meiji, ami az első világháború után vezető szerepet játszott a nyugati csokoládéfajták távol-keleti elterjedésében.

A cég az elmúlt évtizedekben nem csak csokikkal, de gumicukrokkal, cukorkákkal, illetve furcsa édességekkel egyaránt elárasztotta az ország, majd a világ egy részének boltjait, sikerük pedig nem maradt el, így a vállalat mostanra óriásira nőtt, a látogatók által jórészt bejárható épületegyüttes fejlődése pedig egyre érdekesebb irányokat vett.

Az Oszakához közeli gyáruk nyerstégla épületei körül egyre modernebb csarnokok egész sora jelent meg, a környék újrafásításán is dolgozó, napelemek erdejét a tetőire telepítő Meijinek mindez azonban nem volt elég, hiszen rájöttek, hogy a világ legnagyobb reklámtábláját is ők akarták birtokolni.

Az ötlet aztán tettet szült, így 2011 februárjában a gyárterület a szomszédos vasútvonal felé néző oldalán megszületett a világ legnagyobb csokoládétáblája:


3 fotó

A Big Miruchi néven emlegetett, 42 kockából álló fal 165,95 méter hosszú, 27,59 méter magas fal a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel.

The post A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest