„Miután az előző időkben előfordult különféle zavargások miatt Magyarországon csaknem minden dologban különféle bajok és helytelenségek kaptak lábra, a posták is a mi és országunknak nyilvánvaló kárára szétszóródtak és csaknem megsemmisültek. Postaprefektusainkat, postamestereinket és közpostáinkat, vagy azok embereit lakásukban, mind a szabadban megtámadták s megkárosították, lovaikat akaratjuk ellenére minden fizetés nélkül elvitték s azokat a postautakon kívül lovaglásra használták, a postakocsisokkal önkényüleg bántak el. […] Hogy tehát országunkban végre erre nézve is bizonyos rendtartás állapíttassék meg, és az ennek utána állandó maradjon, az itt következő, Magyarországunkban, s annak felső, Erdély felé fekvő részeiben követendő postarendtartást rendeljük el” – adta hírül 1926. július 20-án a Magyar Hírlap, miként hívta 300 évvel korábban életre a központosított magyarországi postaszolgálatot, élén a postamesterség intézményével II. Ferdinánd magyar király.
Az 1626-os postarendelet legfeljebb annyiban volt új, hogy egy központilag irányított, állandó, országos postaszolgálat működtetését célozta. A pátens viszont korántsem a semmiből teremtette meg a magyar postát: a híreknek és információknak, az áruknak és a szerződéseknek, sőt, az emberek hivatásszerű szállításának ekkorra már évszázadokra visszamenő hagyománya volt. Igaz, a futárok szolgálataira a középkorban eleinte csak a király, majd később a legfelső arisztokrácia tagjai tarthattak igényt. A királyi futárok működését viszont már I. Szent László is szabályozta. Hunyadi Mátyás pedig már postakocsi-hálózatot létesített 1459-ben. Az információáramlásból természetesen az egyházi potentátok sem maradtak ki, a hírek és a levelek kézbesítése a koldulóbarátok reszortja volt, akik kolostorról kolostorra, templomról templomra bejárták az egész országot. A postai szolgáltatások iránti igényt viszont csak a kézművesipar és a polgárosodás első intézményei, a céhek megjelenése demokratizálta. Nagy Lajos uralkodása idején a céhposták már magánemberek, vándorkereskedők, iparosok megbízásait, leveleit is kézbesítették. A posta érkezéséről a településeken, falvakban kürttel adtak hírt, ez a szokás merevedett a Magyar Posta logójában ma is látható szimbólummá.
Hódoltságból iránymutatás
Miután az ország a török hódoltság idején három részre szakadt, a magyar területeken a postaszolgáltatás újraszervezése a Habsburg uralkodók feladatává vált. A postamesteri címet jellemzően a bécsi udvarhoz közel álló (osztrák) nemesek, például Matthias Taxis (Taxis Mihály), majd később generációkon átívelően a Paar család tagjai kapták kiváltságként. Mint az a magyar posta történetéről született első – és máig a legátfogóbbnak mondható – monográfiából, Hennyey Vilmos postatörténeti alapművéből kiderül, II. Ferdinánd pátensét követően számos Habsburg uralkodó, köztük III. Károly, Mária Terézia, valamint II. József is rendelkeztek az úgynevezett Habsburgpostáról. A szó szoros értelmében magyarnak tekinthető országos postafelügyelet viszont csak a kiegyezés utáni dualista államban jött létre, Gervay Mihály vezetésével. Az 1867-ben önállósodott Magyar Királyi Posta első főigazgatója száműzte a posta címeréből az osztrák kétfejű sast, a magyar brand kialakításának részét képezte a magyar postakocsik zöld-pirosra festése is. Az 1867-re már mintegy ezer postahivatalt működtető szervezet hivatalos nyelve ekkortól lett a magyar.
A jelenből kissé nehéz elképzelni, de a dualista állam postaszolgálatai ezután külön-külön és együtt is az egész világ éllovasaivá váltak. 1869. október 1-jén a magyar és az osztrák postaszolgálatok kart karba öltve adták ki a világ első nyílt levelezőlapját, majd hamarosan bevezették a zárt levelezőlapot is. A magyar politikatörténet leginnovatívabbnak tartott közlekedési minisztere, Baross Gábor hivatali időszaka alatt, 1887-ben egyesítették a postát a távírószolgálattal, ami hatékonyabbá és olcsóbbá tette mindkét rendszer működtetését és fejlesztését. Az Amerikában Thomas Alva Edisonnal együtt dolgozó Puskás Tivadar mérnök-feltaláló, és öccse, a hadmérnök Puskás Ferenc jóvoltából ekkorra már működött az első magyarországi telefonhálózat is, amelyet a magyar állam 1887-ben megvásárolt, majd a távírószolgálathoz hasonlóan integrálta működését a postaszolgálatba. 1890-ben létrejött az első távbeszélővonal Budapest és Bécs között, majd a telefonhálózatba sorra kötötték be a legnagyobb magyarországi városokat is. Alig három évvel később működni kezdett az ugyancsak Puskás Tivadar leleményességét hirdető telefonhírmondó, a rádió őse, a világ első tömegkommunikációs eszköze.
A századfordulón megindult a dualista állam postaszolgálatainak a gépesítése is, az intenzív fejlődés következtében a magyar és az osztrák postaszolgálatok voltak a világon az elsők, amelyekben a kézbesítendő levelek és csomagok összegyűjtésére és szállítására gépkocsikat használtak. Az első postaautó 1904-ben készült el. A világraszóló postai modernizáció mellett azonban a hazai postaszolgálat a legrégibb hagyományra is változatlanul támaszkodott: a csomagpostás lovaskocsik például még a 20. század második felében is fontos szerepet töltöttek be a tanyavilágban. Olyannyira, hogy a Bács-Kiskun megyei Gátéren még az ezredforduló után is lovas postakocsival szállították a küldeményeket a címzettekhez.
A vörös postaszolgálat
Az első világháború kirobbanásakor Magyarországon már közel 5 ezer postahivatal működött, a postai szolgáltatások nem a városokban élők kiváltságai közé tartoztak. A küldemények a tanyavilágban élőkhöz is eljutottak, ahol sokszor falusi tanítók, papok láttak el mellékállásban postai feladatokat. A trianoni békeszerződés azonban véget vetett a Magyar Királyi Posta prosperitásának is: a postahivatalok közel kétharmada – a kapcsolt infrastruktúrával együtt – az elcsatolt országrészekben volt. Ráadásul a magyar posta öt területi igazgatósága, a zágrábi, a pozsonyi, a kassai, a nagyváradi, a kolozsvári és a temesvári postaigazgatóság is az új országhatárokon kívül rekedt. A vasúti infrastruktúra szétzilálódása a posta működésére is bénító hatással volt. Az 1920-as és 1930-as években a postai szolgálgatás újraszervezésén volt a hangsúly. A századfordulón még világelsőnek számító magyar postai szolgáltatás a boldog békeidőkben még úgy-ahogy ismét magára talált: új postahivatalok és postapaloták épültek, korszerűsítették a járműparkot, valamint fejlesztették a vasúti postaszolgálatot is. Fejlődött a levél- és csomagszállítás és a távközlés is: a Magyar Királyi Posta 1923-ban Csepelen üzembe helyezte az első magyarországi rádióadót, ami 1925-ben kezdte meg a rendszeres műsorszórást.
A második világháború azonban végzetes károkat okozott a hazai postai infrastruktúrában. Országosan megrongálódtak a távvezetékek és telefonközpontok, a bombatámadásokban számos postahivatal teljesen megsemmisült, de a pusztítás különösen a budapesti ostrom során volt rendkívül súlyos. Bár a hazai postaforgalom már 1945 második felében újraindult, a küldemények kézbesítését és a távírókapcsolatot sokáig ideiglenes megoldásokkal biztosították. A postamesteri hivatalokat 1948-ban államosították, és még ugyanebben az évben növelték a lakihegyi rádióadó teljesítményét, így a Kossuth Rádió műsora országosan elérhetővé vált. A Magyar Posta 1950-től kizárólagos jogot kapott a hírlapterjesztésre, vagyis gyakorlatilag az állami propagandagépezet egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Az ágazat fontosságát jól jelzi, hogy 1952-ben önálló Postaügyi Minisztérium alakult, ami később a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumba olvadt be.
A szolgáltatások fejlesztését az állami tervek határozták meg, a postások pedig a falvak életének kiemelt szereplőivé váltak, hiszen a kézbesítés mellett a pénzkifizetés és a hírlapterjesztés is a feladataik részét képezte. Az 1957-től induló televíziós és ultrarövid-hullámú rádiós műsorszolgáltatás ugyancsak postai monopóliumként működött. Miközben az 1950-es években a fő hangsúly a postai infrastruktúra helyreállításán, és az állami monopólium kiépítésén volt, a következő évtizedben a fejlődés sem maradt el.
Az 1960-as évektől új postahivatalok nyíltak, bővült a telefonhálózat, és korszerűbb levélfeldolgozási technológiákat is bevezettek. A nagy bérházakban, valamint a tervgazdaság lakhatási politikájának jóvoltából épülő panelházakban csoportos levélszekrényeket szereltek fel, így a kézbesítőknek immár nem kellett a legfelső emeletre is ajtóig vinni a küldeményeket. Megjelentek az automata telefonközpontok, és fokozatosan terjedtek a korszerűbb elektronikus berendezések is. Más kérdés, hogy a telefonvonalak iránti igény jóval meghaladta a rendelkezésre álló kapacitást, így a kevésbé szerencséseknek, vagy még inkább azoknak, akik nem rendelkeztek jó állami kapcsolatokkal, gyakran éveket kellett várniuk a telefonbekötésre. A ritkán lakott külterületeken, tanyavidékeket bevezették az úgynevezett támpontos kézbesítést, majd a Magyar Posta 1973-ban bevezette az irányítószámokat, ami pár évvel később lehetővé tette a levelek és küldemények szortírozásának és feldolgozásának az automatizálását is.
A posta jelentőségét jól jelzi, hogy a csillebérci úttörőváros területén először fából, majd kőből emelt postahivatal nemcsak a táborozók levélküldeményeinek a kézbesítéséért volt felelős, hanem a diákság nevelését is szolgálta. Az Úttörő Postán a diákok kipróbálhatták a postai feladatköröket, megismerkedhettek a küldemények szortírozásának, iktatásának rejtelmeivel, a csekkek, vények, ajánlóblanketták rendeltetésével és funkciójával, és ezernyi más postahivatali teendővel.
Az 1980-as évek végére, de különösen a politikai rendszerváltozás időszakában egyértelművé vált, hogy a korszerű piaci viszonyoknak nem felel meg a posta hagyományos, minden távközlési feladatot egyesítő szervezeti modellje. Az első szabad választások után megkezdődött a Magyar Posta szervezeti átalakítása, amelynek célja a postai szolgáltatások és a távközlés szétválasztása, valamint a piaci működés feltételeinek megteremtése volt. Ez az átalakulás vezetett a következő években a Magyar Posta, a Matáv és az Antenna Hungária önálló szervezetté válásához.
Az Osztrák–Magyar Monarchia egykor világhírű hazai postaszolgálatát mára persze nem csak a felaprózódás jelentéktelenítette el. Miközben a csomagküldés ma is fontos szerepet tölt be mind a vállalatok, mind a magánemberek életében, ebben a szegmensben a Magyar Postának számos piaci szereplővel, köztük nemzetközi vállalatokkal is versenyeznie kell. A levelek, levelezőlapok, képeslapok, táviratok világa pedig – a már nem csak számítógépek közbenjárásával, hanem a mindenki zsebében ott lapuló okostelefonok segítségével is elküldhető azonnali üzenetek, emailek, chatalkalmazások korában – végképp a nosztalgia homályába vész. A pénzforgalom teljes digitalizációja révén mára a postai pénzutalványok, a csekkbefizetés is afféle kuriózummá vált. Mindez maga után vonja a postai szolgáltatások szerepének a szükségszerű újragondolását, amiben a monarchiás idők innovativitását a Magyar Posta már régen nem tudja megközelíteni. A hiteles küldemények, hivatalos levelek kézbesítése viszont továbbra is az állami infrastruktúrához szorosan kötődő feladat. A legelzártabb településeken pedig az állami posta elengedhetetlenül fontos szereplője a közszolgálati feladatok ellátásának és sokszor a szociális érintkezés terepe is.
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/magyar-posta-400
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
The post A világelsőségtől az eljelentéktelenedésig – 400 éves a magyar postaszolgálat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
