Agárdi Szilviát nemrég az Instagramon kérdezte egy követője arról, nincs-e valamilyen megoldás arra, hogy újra láthassa a színeket, akár egy külföldi műtét segítségével. Mint ismeretes, az énekesnő látássérülten született, 2021-ben pedig teljesen elveszítette a szeme világát. Korábban elárulta, hogy a férjéhez is úgy ment hozzá, hogy sosem látta a férfit.
Végleges diagnózist kapott
Ami követője kérdését illeti, Agárdi elmondta, hogy végleges diagnózist kapott a szembetegségével kapcsolatban, de türelemmel és hittel vár a gyógyulására.
Még a tavalyi év során Zalaegerszegen, egy nagyon-nagyon neves és fantasztikus professzornál jártam, és ő megtalálta a szembetegségemet, hogy miért vesztettem el a látásomat. Ez pedig nem más volt, mint a teljes retinaleszakadás. Megkérdeztem tőle, hogy van-e esetleg erre gyógymód jelenleg, és azt mondta: »Nézze, nem akarom önt hitegetni, nincs. De ha lenne, én lennék az első, aki szeretné ezt végrehajtani és meggyógyítani, de most jelenleg még nincs erre lehetőség”
– mesélte Agárdi, hozzátéve:
Nagyon-nagyon kedves volt, és az az igazság, hogy én úgy mentem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim. Tudtam, hogy mivel fogok szembenézni, csak egy megerősítést szerettem volna, hogy van-e remény vagy nincs remény. De azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, a hit pedig megmarad.
Leégett az otthonuk
Az énekesnő és férje számára komoly nehézséggel indult a 2026-os év, ugyanis tűz ütött ki az otthonukban, az égő házból Agárdi édesapja menekítette ki a házaspárt. Az ingatlan lakhatatlanná vált, így a tűzeset óta az énekesnő és párja albérletben élnek, a rajongóktól azonban rengeteg segítséget kaptak, amiért a The Voice egykori felfedezettje nagyon hálás – ahogyan azért is, hogy férjével életben maradtak.
The post Agárdi Szilvia elmondta, létezik-e gyógymód a szembetegségére first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





