Akár két mandátum előnyből indulhat a Fidesz a 2026-os választáson

Thumbnail for 6567665

Az előző két választáson még csak egy kedvezményes mandátumot szerzett a nemzetiségi listák alapján a Fidesz, de könnyen lehet, hogy ezt jövőre megduplázza – hívta fel a figyelmet László Róbert választási szakértő a Telexen megjelent írásában.

Ez pedig azt jelentené, hogy 2026-ban, a minden eddiginél kiélezettebb parlamenti választásokon két mandátum előnyről indulhatnak a kormánypártok.

Eddig ugyanis a német nemzetiségi mandátumot zsebelhette be a Fidesz Ritter Imre révén, aki mindig fegyelmezetten a kormánypárti frakciókkal szavazott, jövőre már a roma nemzetiségi képviselő is bekerülhet a parlamentbe. Ennek alapjai tavaly júniusban teremtődtek meg, amikor nemcsak európai parlamenti képviselőket, polgármestereket, önkormányzati képviselőket, hanem nemzetiségi vezetőket is választottunk. „Felállt többek között az új országos roma önkormányzat is, 47 képviselőjéből 35-öt pedig a Fidesz-közeli Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) ad. Ezzel néhány viszontagságos év után stabilizálódni látszott a Fidesz befolyása a roma nemzetiségi önkormányzatban, és ezzel lehetővé is vált, hogy a roma nemzetiség soraiból is egy Fideszhez lojális jelölt kerülhessen a parlamentbe” – magyarázta László Róbert.

Ma tehát úgy áll, hogy a kormánypártnak minden korábbinál nagyobb esélye van arra, hogy 2026-ban két nemzetiségi mandátumot is ténylegesen megszerezzen, a pártok közötti választási küzdelem így már csak 197 mandátum sorsáról szólna

– summázta a választási szakértő, aki a következőképpen vezette le a folyamatot:

„Az eltérített listaállítás persze még nem feltétlenül jelenti, hogy sikerül is megszerezni a mandátumot, ahhoz azért még ebben az antidemokratikus rendszerben is kellenek a választópolgárok. A kedvezményes kvóta 22-24 ezer között alakult az elmúlt három választáson; a részvételi aránytól, az elvesző szavazatok számától függően ez jövőre lehet több vagy kevesebb is, de körülbelül ez a nagyságrend lehet elegendő a nemzetiségi mandátum megszerzéséhez. Június 12-ei adatok szerint 40665 magyar választópolgár regisztrált az országgyűlési választás roma nemzetiségi névjegyzékére, 30433 pedig a németre. Ha ennyien el is mennek szavazni, bizonyosan meg is születnek majd a nemzetiségi mandátumok” – vonta le a következtetést László Róbert.

The post Akár két mandátum előnyből indulhat a Fidesz a 2026-os választáson first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest