Akár több tízezer forintot is érhet az egyik ötvenforintos érme

Thumbnail for 6282674

Nemcsak a ritka papír kétszázasok érhetnek akár egy kisebb vagyont, hanem a ritka aprópénzek is sokkal értékesebbek lehetnek, mint a szám, ami rájuk van írva. A legritkább ötvenforintos érmék például akár 30-40 ezer forintot is érhetnek – számolt be a Nosalty egy érmeszakértő videója alapján.

A Magyarországon ma is használatban lévő pénzérmék többségét, így az ötvenforintos érméket is 1993-ban vezették be. Az ebben az évben forgalomba kerülő ötvenforintos érmék többsége pontosan úgy nézett ki, ahogy azt megszoktuk. De az ötvenforintos érme legelső változata, az 1992-es próbanyomat fején a farönk és a rajta álló sólyom is sokkal kevésbé volt részletgazdag.

A legritkábbnak számító, próbanyomatot használó, 1993-ban kiadott ötvenforintosok pedig akár 30-40 ezer forintot is érhetnek.

Bár annak az esélye, hogy valaki találkozzon egy ilyen érmével, szinte egyenlő a nullával, hiszen csupán ezer darab került belőle forgalomba.

Sőt, a videót készítő szakértő szerint 1993-ban olyan kevés ötvenest adtak ki – összesen 860 500 darabot –, hogy az azóta évente milliós nagyságrendben kiadott pénzérmék miatt még az ötöslottót is nagyobb eséllyel nyerheti meg az ember, minthogy a kezébe kerüljön egy legrégebbi évjáratú ötvenforintos érme.

Találhatunk otthon egymilliót érő papír 200 forintost?

A komolyabb gyűjtők 1946 utáni forintokból csak hajtatlan, hibátlan állapotút szeretnek eltenni.

The post Akár több tízezer forintot is érhet az egyik ötvenforintos érme first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest