Vidnyánszky Attila csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégeskedett, amelyben többek között azt is állította, hogy kirúgása már eldöntött tény, csak annak körülményeiről nem tájékoztatták még. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta, hogy az új hatalom le akarja őt nullázni, amikor pedig arról kérdezték, hogy miért nem mond le, azt mondta: rendkívül jó színház működik a Nemzetiben, neki pedig még van két éve.
Az interjú után Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebook-oldalán reagált: kijelentette, hogy Vidnyánszky valótlanságokat állít, szó sincs arról, hogy az igazgató kirúgására készülnének a pénteki találkozón.
Az ATV-s interjúban Vidnyánszky külön kitért Alföldi Róbert korábbi vezetésére is: mikor arról kérdezték, miért gondolta, hogy marad majd a Nemzeti Színház élén, így felelt:
Mert, mondjuk, Alföldi Róbert három évig maradt, és kitöltötte a szerződését. Én értem, hogy jött egy új hatalom, egy másik fajta színházat akar. Volt korábban egy színház, a Robié, ahol János vitéz az aluljáróban találja meg Iluskáját mint prostituált. Az én János vitézem a Tündérek szigetén találja meg. Volt egy színház, ahol körbevizelték Magyarország térképét. Jött egy másik színház, amelyik Wass Albertet játszik.
Alföldi Facebook-bejegyzésben reagált az elhangzottakra, s cáfolta a jelenlegi igazgató állításait. Nyilatkozatát teljes terjedelmében közöljük:
Vidnyánszky Attila 2026. augusztus 13-án, az atv.hu Egyenes beszéd című műsorában adott interjújára reagálva, határozottan szeretném a következőt leszögezni:
Vezetésem ideje alatt egyetlen egy olyan előadás sem volt a Nemzeti Színházban, amiben »…körbevizelték Magyarországot…!” (Más szélsőjobbos legenda szerint maszturbáltak Nagy-Magyarország térképére. Ilyen sem volt.) Ennek az ellenkezőjét állítani egyszerű és pofátlan hazugság. Amit Vidnyánszky igazgató úr pontosan tud, hiszen látta a szóban forgó előadást.
A leghatározottabban visszautasítom ezeket a mondatokat, valamint azt is, hogy ezzel egy színház öt éves nagyon sikeres működését megkérdőjelezhető kontextusba kívánja helyezni. Még 13 év után is.
The post Alföldi Róbert pofátlan hazugságnak nevezte Vidnyánszky Attila állításait first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





