Elérhetővé vált a YouTube-on az Őszinte leszek friss adása, melyben az a kérdés is felmerült, dolga-e egy közszereplőnek felvállalni a véleményét, amennyiben a nyilvánosságból él – szúrta ki a story.hu. A téma kapcsán Osváth Zsolt felhozta Kulcsár Edina nevét, aki meglátásai szerint noha „mindent kitesz az Instára”, társadalmi kérdésekben nem hallatja a hangját.
A műsorvezető okfejtését hallva Alföldi Róbert védelmébe vette az influenszert, mondván:
Te cikized, cseszteted. De miért várod el? Miért kötelessége?
A színész-rendező hozzátette, szerinte Kulcsár Edina dolga az, hogy mit oszt meg a közösségi oldalán, ahová azt teszi ki, amit az emberek néznek, míg Osvárt azzal érvelt, hogy van, amit az influenszernek inkább a családi csoportjukban kellene megosztania.
A beszélgetés egy pontján Tóth Bettina jelezte, hogy ő is mindig megkülönbözteti a politikai és a reklámozó influenszereket, Kulcsár Edina pedig utóbbiak táborát erősíti, így nem fog nagy társadalmi kérdésekben felszólalni. A műsorvezető ekkor azt mondta, nem is várja el ezt Kulcsártól.
Hogy erről neked megvan a véleményed, az teljesen oké. Nekem is megvan a véleményem, szerintem nem annyira különbözik a tiédtől, mondjuk ez ügyben. De az, hogy te számonkéred, vagy azt a kérdést teszed fel, hogy mikor nyilvánult meg társadalmi kérdésekben, ahhoz neked semmi jogod és semmi közöd!
– jelentette ki Alföldi.
Picit csúsztatsz szerintem, mert a kérdés arra vonatkozott, hogy társadalmi kérdésekben a megnyilvánulás. Ami azt jelenti, hogy társadalmi, politikai és szociális folyamatokhoz muszáj-e, vagy dolga-e egy közszereplőnek hozzászólni. Amiket most mondasz, azok nem konkrét társadalmi esetek, hanem az, hogy valaki ezt, meg azt, meg azt csinálja. Tehát picit összemosol.
A vitapartnereknek végül nem sikerült meggyőzniük egymást a saját véleményükről. Alföldi később hozzátette a témához, hogy szerinte az értelmiség felelőssége és kötelesége, hogy hallassák a hangukat társadalmi kérdésekben. Mint mondta, korábban ő is belső kényszerből szólalt fel bizonyos témákban, az elmúlt években azonban nagyon sokat változott e téren. Bevallása szerint feladta, elengedte a dolgot, noha a véleménye nem változott meg, ugyanazt gondolja a világról.
Én azt gondolom, mindent megtettem ez ügyben, ami az én lehetőségem volt. És nem történt semmi. Tehát arra jöttem rá, hogy az, amit én gondolok a világról, az kisebbségben van.
A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.
The post Alföldi Róbert védelmébe vette Kulcsár Edinát Osváth Zsolt műsorában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu