Irán soha nem fogja megadni magát a nyomásnak
– szögezte le Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerdán kiadott közleményében Donald Trump amerikai elnök előző napi, feltétel nélküli megadásra való felszólítására reagálva.
Hamenei hangsúlyozta, hogy Iránra nem lehet sem békét, sem háborút rákényszeríteni.
Az értelmes emberek, akik ismerik Iránt, az irániakat és a történelmét, soha nem szólnának ilyen fenyegető stílusban ehhez a néphez, mert az iráni nép nem adja meg magát
– üzente Hámenei. A nyilatkozatban, amelyet az iráni állami tévében olvastak be, az ajatollah kijelentette: az Egyesült Államoknak tudnia kell, hogy bármilyen amerikai katonai beavatkozás „kétségtelenül komoly, helyrehozhatatlan károkkal” járna.
Irán legfőbb vezetője legutóbb pénteken szólalt meg nyilvánosan, miután Izrael megindította légicsapásait Irán ellen. Kedden Donald Trump azt írta a Truth Social közösségi oldalon, hogy feltétel nélküli megadást vár el Irántól. Egy másik bejegyzésében Ali Hámenei ajatollahra utalva az amerikai elnök azt írta, hogy „pontosan tudjuk, hol bujkál az úgynevezett legfőbb vezető”. Hozzátette, hogy „könnyű célpont, de biztonságban van – nem fogjuk kiiktatni őt, legalábbis egyelőre”.
Trump egyben óva intett attól, hogy Irán civileket vagy amerikai katonákat vegyen célba, és úgy fogalmazott, hogy fogytán a türelmük.
The post Ali Hámenei üzent Trumpnak: „Irán soha nem fogja megadni magát a nyomásnak” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu