Ambrus Attila, azaz a Viszkis ma délelőtt az ártándi határátkelőhelyről posztolt fotót a közösségi oldalára, melyen egy rendőrautó motorháztetőjén ül. Mint írta, „visszatért a tett helyszínére”.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonAmbrus Attila Kerámia (@the_real_viszkis) által megosztott bejegyzés
A fotó hátterével kapcsolatban a story.hu kereste fel Ambrust, aki érdeklődésükre megosztotta, hogy 1995 januárjában éppen ott csípték el a rendőrök, ahol az említett kép is készült.
Mint később kiderült, mindössze hét percen múlt az egész. Szóval ha én nem sétáltatom a kutyám, nem veszek piát, hanem amikor meghallom, hogy a rádióban a bűntársam nevét bemondják, és ezt komolyan veszem, akkor nem kapnak el. De pont ennél a bódénál, ami a képen is látható, megtörtént az első elfogásom
– mesélte a portálnak a Viszkis, aki egyúttal azt is megosztotta, hogy a kép ötlete nem az ő fejéből pattant ki, hanem egy rajongójától ered, akinek volt egy olyan régi típusú rendőrautója, mint amilyennel a 90-es években jártak a kék ruhások.
Ami a 35 évvel ezelőtti elfogását illeti, Ambrus úgy fogalmaz, egyfajta megkönnyebbülés volt rajta akkor, hogy lezárult egy korszak az életében.
Hat éven át cicáztam a rendőrökkel, mindhalálig nem lehet menekülni. Ennek így kellett történnie. Vagy elkapnak, vagy lelőnek. Nyugdíjas bankrablóként már nem láttam magam. Eléggé magasra tettem a lécet, és azt hiszem, néhány szöget belevertem a koporsójukba. Sok rendőr korai nyugdíjaztatását oldottam meg, amiért nem tudtak elkapni. Nem csodálkozom, hogy nem kedveltek.
Miután elkapták, fél évet töltött el a rácsok mögött, majd megszökött a Gyorskocsi utcai fogdából.
Ezután még három bankban tettem tiszteletem, és a fél ország azon cincogott, hogyan sikerülhetett megszöknöm. Szóval nemhogy nem kedveltek, ezek után már presztizskérdés volt a rendőrség számára, hogy elkapjanak.
1999. október 27-én végül ismét elfogták, egy zuglói lakóház második emeleti lakásában találtak rá, amit ekkor már fél éve bérelt. 2012-ben szabadult, azóta pedig nagyot fordult vele a világ. Keramikus lett, megnősült és két gyereke is született.
Mindemellett szombatonként a Várban bűnügyi sétát vezetek egy történész barátommal, Csapó Csabával, ahol én a kilencvenes évek bűnügyi sztorijait mesélem
– tette hozzá.
Ambrus Attila tavaly nyáron lapunknak is interjút adott: a vele készült beszélgetést ide kattintva lehet elolvasni.
The post Ambrus Attila: Sok rendőr korai nyugdíjaztatását oldottam meg, amiért nem tudtak elkapni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu