Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót

A Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok legalább 25 millió dollárt szán európai konzervatív civil szervezetek támogatására.

A programot az amerikai külügyminisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó hivatala (DRL) koordinálja, amely szerint a kezdeményezés a transzatlanti kapcsolatok erősítését és a szólásszabadság előmozdítását szolgálja.

A jobboldali média is részesülne a forrásokból

Az értesülések szerint a teljes keretből mintegy 4 millió dollárt fordítanának kifejezetten jobboldali média- és sajtóprojektek támogatására.

A program egyik elemeként egymillió dollárból olyan független újságírók együttműködését segítenék, akik többek között a nemzeti szuverenitás, a vallásszabadság és hasonló témák európai vonatkozásaival foglalkoznak.

Migráció és uniós hatáskörök is fókuszban

A támogatási terv további hárommillió dollárt különít el olyan projektekre, amelyek az európai demokratikus folyamatokat vizsgálják.

A kiírás szerint ezek a kezdeményezések a tömeges illegális bevándorlás, a független média helyzete, valamint a nemzetek feletti szervezetek jogalkotási törekvéseinek hatásait elemeznék és dokumentálnák.

Az amerikai külügyminisztérium nyáron már közzétett mintegy 10 millió dollár értékű pályázatot európai projektek számára. Ezt egészítheti ki az a legalább 15 millió dolláros támogatási csomag, amelyről augusztus 21-én értesítették az amerikai Kongresszust.

A pályázatok elbírálása várhatóan szeptember végéig lezárul – írja az MTI.

Nem pártokat támogatnak, állítják

A program terve korábban bírálatokat is kiváltott. Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter még júliusban arról írt az X közösségi oldalon, hogy Franciaország és más európai országok nem fogják elfogadni a külföldi beavatkozást a választási folyamatokba, függetlenül annak forrásától.

Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a program nem politikai pártok támogatását célozza, hanem a demokrácia és az emberi jogok védelmét szolgáló kezdeményezéseket.

The post Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest