Bár sokáig élt a köztudatban az mítosz, mely szerint Magyarország víznagyhatalom, mára világosan látszik, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. A Homokhátság lassan félsivataggá változik, a Tisza vízszintje történelmi mélypontokat ér el, a szakértők pedig hiába kongatják hosszú évek óta a vészharangot, a vízhiány enyhítését célzó érdemi intézkedések nem történnek. A megoldás persze nem egyszerű: különböző ágazatok szoros együttműködésére lenne szükség, hiszen a vízpótlás önmagában kevés a helyzet javításához. A más-más területeket képviselő Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Talajtani Társaság, a Vízválasztó Mozgalom és a WWF Magyarország ezért közös eseményt szervezett, amelyen összeszedték, milyen szemléletmóddal és gyakorlati módszerekkel lehetne mérsékelni az aszályt hazánkban.

Évtizedek munkájával szárítottuk ki Magyarországot

Dr. Váradi József vízépítő mérnök szerint a megoldások kereséséhez fontos, hogy tisztán lássuk, pontosan mi is a gond. Az egyszerű válasz természetesen a vízhiány, jobban kifejtve: nem jó helyen van a víz az országban. Hazánk vízkészletének 75 százaléka ugyanis a Duna vízrendszerében található, miközben a vízigény 75 százalékát a Tisza környéke teszi ki, ahol viszont egyre kevésbé van meg a szükséges mennyiség. Ennek egyik oka a talajvízszint drasztikus csökkenése. Ma átlagosan 1,4–1,7 méterrel van mélyebben a talajvízszint az ideálisnál, és évente 2–3 centiméterrel süllyed. A Homokhátságon és a nyírségi dombvidéken ennél is rosszabb a helyzet.

A Magyar Hidrológiai Társaság társelnöke úgy gondolja, ez – az emberi beavatkozások mellett – főként a csapadékhiányra vezethető vissza. Nyaranta egyre kevesebb eső esik, miközben a hőmérséklet egyre növekszik, ami a párolgás mértékét is fokozza, tovább súlyosbítva a helyzetet.

Sipos Katalin biológus az időjárási tényezők mellett fontosnak tartja kiemelni a tájátalakításokat is. Amint a WWF Magyarország igazgatója részletezte: hazánkban egykor 21 ezer négyzetkilométernyi vízjárta terület létezett, ahol a víznek volt ideje beszivárogni a talajba, és a felszín alatti vízkészlet részeként elraktározódni. A folyószabályozások, a mezőgazdasági területek kialakítása, valamint a beépítés miatt ennek mára csupán 3 százaléka, azaz kevesebb mint 640 négyzetkilométer maradt meg.

Dr. Dobos Endre agrármérnök ebből a sorból külön kiemelte az intenzív nagyüzemi gazdálkodást, amely hihetetlen mértékű talajpusztulást eredményez világszerte, drasztikusan rontva annak víztároló kapacitását. Mint mondta, a talaj jó esetben akár heteken, hónapokon keresztül képes megőrizni és adagolni a vizet a növények számára, ma viszont ez nincs így, ami a klímaváltozás hatásaival együtt katasztrofális aszályhoz vezet.

Az érintett területeken a szárazság folyamatos belvizekkel együtt jelentkezik, ami ellentmondásnak tűnhet, pedig logikus következmény. Ha ugyanis a talaj nem tud hatékonyan vizet felszívni és raktározni, akkor a csapadékként lehulló víz egyszerűen megáll rajta, és elkezd összegyűlni a legkisebb mélyedésekben is.

A földjén felgyűlő víztől a gazdálkodó megszabadul, majd levezetjük a legközelebbi csatornába, végül kiküldjük az országból, és még útlevelet is adunk neki. Aztán két hónap múlva megint ott van a címlapokon, hogy aszály van

– érzékeltette a mai gyakorlat abszurditását a Magyar Talajtani Társaság elnöke, hozzátéve: ennek az elfolyó víznek normális esetben ott kellene lennie a talajban.

Balogh Péter geográfus, a Vízválasztó Mozgalom elnöke úgy számol, hogy a felsorolt problémák miatt évente nagyságrendileg 10–20 milliárd köbméternyi, vagyis 5–10 balatonnyi víz hiányzik a magyar tájból.

Több százezer hektárnyi területet kellene átalakítani

A szakértők a kiváltó okok azonosítása mellett konkrét lépeseket is javasoltak, amelyekkel csökkentetni lehetne a vízhiányt. Ezek közé tartozik a folyószabályozások és a tájátalakítások során felszámolt, vízjárta területek legalább egy részének helyreállítása, a vízelvezető rendszerek módosítása úgy, hogy a víz megtartására is képesek legyenek. Fontos lenne a Tisza ártereinek bővítése, amellyel akár 150 ezer hektárnyi terület kaphatna vízmegtartó funkciót.

Egy balatonnyi vizet el lehetne raktározni ezen a 150 ezer hektáron

– emelte ki Sipos Katalin, aki szerint az aszállyal leginkább sújtott Alföldön szintén százezer hektáros nagyságrendben kellene mélyfekvésű szántóföldeket gyepekké, nádasokká, erdőkké és más, vízmegtartásra képes területekké alakítani.

A mezőgazdasági művelésben alapvető szemléletváltást szorgalmaz, konvencionális helyett regeneratív módszerek bevezetését, amelyekkel növelhető a talaj humusztartalma, javítható a szerkezete, a vízmegtartó képessége.

Ezzel Dobos Endre is egyetért, a mostani gazdálkodási gyakorlatokat nemcsak károsnak tartja ökológiai szempontból, de veszteségesnek is, hiszen a leromlott minőségű talajban csak műtrágyázással és egyéb beavatkozásokkal tudunk termelni, amelyek költségei meghaladják azt hasznot, amit a termés hoz. Mégis műveljük ezeket a degradált földeket, mert a támogatási rendszer erre ösztönzi a gazdálkodókat. Jelenleg ugyanis a megművelt földekre lehet támogatást igénybe venni, a szakértő viszont úgy véli, sürgősen be kellene vezetni a nem termő területek támogatását is, így a gazdáknak megérné békén hagyni a belvizes területeket.

A mostani támogatási rendszer sokszor belekényszeríti a gazdákat a termelésbe, akik olykor gyönyörű füves területeket szántanak fel, ezzel az összes madarat, rágcsálót leölve, hogy felvehessék a támogatást

– fogalmaz Dobos Endre, kiemelve: ez a kártékony eljárás természetesen nem a gazdálkodók hibája, ők az egész eddigi életüket abban a hitben élték le, hogy ez a helyes működés.

Új minisztériumra lenne szükség a változáshoz

Ráadásul nemcsak a mezőgazdasági dolgozók élnek ilyen pusztító szemléletmód alapján, hanem a fejlett fogyasztói társadalmakban minden ember. Éppen ezért nem elég egy vagy több elemet megváltoztatni a rendszerben, az egész rendszert át kell alakítani. Pusztán a mezőgazdasági reformok önmagukban nem elegendők.

Balogh Péternek is ez a meglátása: mindenkinek nagyon meg kell változnia, egyelőre viszont kevéssé látszik erre a szándék és az akarat. A felsorolt tervek megvalósításához tehát számos szektor – vízgazdálkodás, mezőgazdaság, településfejlesztés, erdőgazdálkodás satöbbi – együttműködésére van szükség.

A geográfus ennek eléréséhez olyan államigazgatási szerv felépítését javasolja, amely összefogja az említett ágazatokat. A szakértő által „tájminisztériumként” emlegetett intézmény a tájműködés fenntartására fókuszálna, és ez alá rendelné az összes olyan szektort, ami közvetlenül függ a tájtól vagy befolyásolja azt. Dobos Endre kiemelte, hogy a beépítések jóváhagyásáért felelős hatóságoknak feltétlenül ide kellene tartozniuk.

Ami most zajlik az országban az katasztrófa. Sírni tudnék. Az utolsó jó minőségű földjeinket betonozzuk le, és építjük rá az összeszerelő csarnokokat

– mondja az agrármérnök, hangsúlyozva: az ilyen lépésekkel rövid távú céloknak rendeljük alá gyermekeink és unokáink jövőjét.

Sipos Katalin hozzátette, hogy az új minisztérium létrehozása mellett a különböző ágazatokra vonatkozó törvények és jogszabályok összehangolása is fontos. Olyan klímatörvényt vizionál, amely hosszú távú célkitűzéseket fogalmaz meg Magyarország tájképével, mezőgazdaságával, erdőgazdaságával, éghajlatvédelmével és sok más területével kapcsolatban.

A szakterületek összehangolt együttműködése felé már az is fontos lépés, hogy képviselőik leültek, és megbeszélték, melyek azok a pontok, amelyekben konszenzus van közöttük. A Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Talajtani Társaság, a Vízválasztó Mozgalom és a WWF Magyarország az alábbi 12 pontban értenek egyet:

1. Létfeltételeink – a víz, a talaj és a levegő – a természet legfontosabb erőforrásai. Egy olyan érzékeny ökoszisztéma működésének eredményei, alkotóelemei, melynek az ember is része. Védelmük a társadalom fennmaradásának feltétele, mindannyiunk közös felelőssége.
2. Baj van. Helyzetünk napról napra romlik, melyet a nem cselekvés tovább gyorsít: a hidrológiai ciklus korábbi egyensúlya felborult. A táj önfenntartó működése sérült, és nagyon erős szárazodási folyamat zajlik. A természetes élőhelyek visszaszorultak, a vizesélőhelyek eltűnése, állapotromlása drámai mértékű. A talajok pusztulnak, a természetes termőréteg eltűnik. Felszíni és felszín alatti vízkészletünk rohamosan csökken. Természetes folyóink, vízfolyásaink medrei mélyülnek. Településeink felforrósodnak.
3. Már évtizedek óta cselekvési kényszerben vagyunk. Minden előrelépés számít.
4. A megoldás elsősorban szemléleti kérdés, és csak kisebb mértékben műszaki, gazdasági.
5. Az államnak, a közösségnek és az egyénnek egyaránt felelőssége és feladata van.
6. A jelenlegi gazdasági érdekek kialakításánál figyelembe kell venni a természet érdekeit, hogy a jövő gazdasági érdekei ne sérüljenek.
7. Létfeltételeink javítása érdekében megkerülhetetlen a mezőgazdaság szerkezeti átalakítása és a területhasználatok megváltoztatása, igazítása a tájrészletek eredendő funkcióihoz.
8. Minden cselekedetünkkel a hidrológiai vízmérleg egyensúlyának irányába kell haladnunk. Olyan rendszert kell felépíteni, amely képes a pozitív vízmérleg elérését és hosszú távú fenntartását garantálni.
9. Számításaink szerint első lépésként 3 kiloköbméter/év víz folyamatos pótlása szükséges az Alföldön.
10. A meglévő adatokhoz való térítésmentes, online, szerkeszthető formában való hozzáférés, a közérthető adatfeldolgozás elősegítené a közös gondolkodást, a helyi megoldások ösztönzését.
11. A víz, a talaj, a levegő, az élővilágunk és társadalmunk fennmaradásának, működésének alapfeltétele, mindannyiunk közös érdeke. Társadalmi egyetértés nélkül nem lehet érdemi eredményeket elérni.
12. Az állam vízgazdálkodási, természetvédelmi és erdőgazdálkodási feladatait, és a mezőgazdaság szabályozását a fentiek szellemiségében újra kell definiálni, és meg kell teremteni a paradigmaváltás jogszabályi és finanszírozási feltételeit.

The post „Ami most zajlik az országban az katasztrófa. Sírni tudnék” – szakértők sürgetik a vízhiány elleni összefogást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu