„Az egész karrierben az a legmegdöbbentőbb, hogy talán csak most kezd igazán belelendülni” – írtuk két évvel ezelőtti portrénkban Steven Knightról, és valóban, felsorolni is fárasztó lenne, hogy csak azóta mi minden került ki a brit forgatókönyvíró-rendező-showrunner keze alól. Ezek váltakozó minőségű és fogadtatású filmek és sorozatok ugyan, de ha Knight valamibe belefog, arra mindig mutatkozik érdeklődés, és szinte folyamatosan műsoron van valamelyik produkciója: alig ért véget az Engedetlen hősök (SAS: Rogue Heroes) az elsőnél sajnos sokkal gyengébb második évada, már a Maria nemzetközi bemutatója miatt került Knight újra reflektorfénybe, és mielőtt még a díjkiosztó szezon kifutott volna, már jött is az Ezer bokszütés, Knight legújabb sorozata.

A történelmi/bűnügyi drámasorozat iránt már csak azért is nagy volt az érdeklődés, mert Knight a hőseit a viktoriánus Anglia tényleges alvilági figuráiról mintázta, és emiatt lehetett reménykedni abban, hogy ez a sorozat végre kitölti a Peaky Blinders (Birmingham bandái) után maradt űrt.

Hiszen csinálhat Knight bármit, ő azért mégis „a Peaky Blinders atyja” marad: ez a sorozat vált igazán kultikussá a művei közül, és az ő szívéhez is ez áll a legközelebb.

Olyannyira, hogy a Peaky Blinders-univerzum tovább fog bővülni, már le is forgatták a birminghami bandáról szóló filmes folytatást, de azért volt igény egy teljesen új sztorira is, amely ugyancsak valós gyökerekkel rendelkezik.

A Negyven Elefánt királynői

Knight azonban most két szálon is elindult: a Forty Elephants (Negyven Elefánt) nevű, kizárólag nőkből álló bűnbanda volt a sorozat egyik ihletője, a másik pedig a kesztyű nélküli, „csupaszöklű” boksz világa, mely az 1880-as években még jelen volt a külvárosokban, miközben a profi ökölvívás már elmozdult a kesztyűs, szigorúbban szabályozott irányba. Ezek közül a Negyven Elefánt már régóta izgatta Knight fantáziáját: a banda a 19. század végétől egészen a 20. század közepéig tevékenykedett Londonban (habár egyes történészek szerint egészen a 18. századig nyúlik vissza a története), és elsősorban zsebtolvajlással, bolti lopással és egyéb apróbb bűncselekményekkel foglalkozott, vezetője (azaz „királynője”) pedig sokáig egy Mary Carr nevű, legendává nemesedett nő volt.

A nevüket onnan kapták, hogy az Elephant and Castle nevű dél-londoni városrészen működő, férfiakból álló bandával párhuzamosan dolgoztak, ám az egy laza kollektíva volt csak a Negyven Elefánthoz képest, amely egy szigorúan vezetett, jól szervezett sejtekből álló csoport volt, és műveletei egész Londonra és más városokra is kiterjedtek. Ők voltak az első és legismertebb női bűnbanda Londonban, és sokan egyenesen a világ első „feminista” bűnszervezetének tartják őket, mivel teljesen önállóan, férfiak segítsége nélkül dolgoztak. A tagok legtöbbször divatos, felső középosztálybeli nőnek öltözve követték el a lopásaikat, gyakran kifinomult, előkelő álcák mögé bújva dézsmálták meg a luxusáruházakat. Londonban annyira hírhedtté váltak, hogy pánik tört ki, amikor előkelő üzletek közelében látták őket.

Brian McDonald a Gangs of London című könyvében írta le, hogy a Negyven Elefánt bűnbanda működését professzionális szinten szervezték, kvázi, mint egy korai szakszervezetet. A tagdíjat és az ebből finanszírozott „szociális juttatásokat”, például ha valaki lebukott és börtönbe került, vagy ha megsérült egy balhéban, Carr idején vezették be. Ő a 19. század végén annyira híresnek számított, köszönhetően a karizmatikus vezetői stílusának, hogy több híres festmény modellje lett, sőt, egy, a századfordulón népszerű drámának is, melynek főhősnője egy manipulatív bűnöző, és stílszerűen a The Worst Woman in London (A legrosszabb nő Londonban) címet kapta.

A Negyven Elefánt a virágkorát azonban később, már az 1920-as években élte: ekkor már egy Alice Diamond nevű nő volt a királynő, aki már amolyan maffiaszerű szervezetté fejlesztette a bandát. Már nemcsak zsebtolvajlásból és bolti lopásokból éltek, hanem rendszeresen loptak szállodákból vagy előkelő házakból – ahová hamis személyazonossággal beépültek a személyzetbe –, főleg luxuscikkeket. McDonald szerint a nők ritkán viselték azt, amit loptak, és a lopott holmikat egy orgazdaláncon keresztül adták el. Ugyanakkor drága és elegáns ruhákban jártak, és fényűző életmódot folytattak, az is hozzájárult a hírnevükhöz. Alice Diamond pedig híres volt a hatalmas gyémántgyűrűiről, amiket boxerként is használt, ha kellett.

The post Amikor a londoni nyomornegyedet egy női bűnbanda és csupaszöklű bokszolók uralták first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu