Egy több mint fél évvel ezelőtti podcast felvételt vett elő a Harcosok órájából lett Igazság órájában Menczer Tamás és Németh Balázs: Friderikusz Sándor podcastjának egyik nyári epizódját, amiben a riporter Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel beszélgetett.
Az adás egy pontján Friderikusz azt a kérdést tette fel Sz. Bírónak: „Miért gyűlüli Orbán ennyire Ukrajnát? Mert minden szavából a megsemmisítésének a vágya árad”.
Erre a mondatra reflektált most Menczer, aki a fideszes műsorban elmondta, Friderikuszt ugyan tehetséges embernek tartja, de a politikai műsorai szerinte vállalhatatlanok. Három lehetőséget villantott fel Menczer, hogy ez miért lehet így:
- Friderikusz tájékozatlan és felkészületlen,
- elragadják az érzelmei,
- vagy a kettő kombinációja.
Menczer azzal érvel, hogy a háború kirobbanása óta Magyarország az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre, a háború kezdete óta „befogadtunk egy csomó embert”, ráadásul tetemes mennyiségű villamosenergiát is exportálunk Ukrajnába.
Tehát amit mond, az olyan orbitális baromság, hogy arra nincsenek szavak
– jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint még ennél is lényegesebb, hogy „Friderikusz nem érti vagy nem akarja érteni a lényeget”. Miszerint Orbán Viktor nem az ukránokat gyűlöli, hanem a magyarokat szereti, és az hajtja, hogy a magyaroknak jó legyen.
„És nem lesz Ukrajna az első Orbán Viktornak soha, mindig Magyarország lesz az első, és a mi érdekünk a béke” – zárta eszmefuttatását Menczer Tamás.
The post „Amit mond, az olyan orbitális baromság, hogy arra nincsenek szavak” – Menczer szerint Fiderikusz Sándor tájékozatlan és felkészületlen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





