Annyira hasonlít a 34 éves nő a 64 éves anyjára, hogy mindenki azt hiszi, ikertestvérek

Thumbnail for 6223236

A genetika meglepő jelenségeket tud produkálni: nemrég két olyan férfiről írtunk, akik ugyanúgy néznek ki, ugyanaz a nevük, ugyanaz a foglalkozásuk, mindketten szemüvegesek, de még a hajszínük és a magasságuk is centire pontosan megegyezik, így DNS-tesztet csináltattak, hogy kiderüljön, vajon rég elveszett testvérek-e. A floridai Dawn és Cher Hubshernél ennél egyszerűbb a képlet, ugyanis ők egészen biztosan vérségi kapcsolatban állnak, a családfájukon anya-lánya vonallal jelölve a kettejük közti viszonyt, azonban a rájuk tekintő idegenek ezt nehezen hiszik el, hiszen a két nő szinte megszólalásig hasonlít egymásra.

Dawn Hubsher harmincéves korában szülte meg a lányát, akit már tizenhat éves kora óta hozzá hasonlítanak, de napjainkra, mire Cher elérte a harmincnégy éves kort, az anyja pedig a hatvannégyet, első ránézésre valóban nehéz megítéli, hogy ki kinek a lánya. Az emberek azzal szokták őket gyanúsítani, hogy Cher plasztikai műtétet végeztetett magán, de a fiatal nő visszadobja a vádakat.

Ne vegyétek rosszul, mert azt gondolom, hogy az anyám abszolút gyönyörű, de nem fogok több ezer dollárt költeni csak azért, hogy pontosan úgy nézzek ki, mint ő

mondta az ifjabb Hubsher a Daily Mailnek.

A szokatlan kinézetű gyerek-szülő páros nemcsak külsőleg hasonlít, de állításuk szerint a hangjuk és a gesztusaik sem teszik egyszerűbbé az őket megkülönböztetni vágyók dolgát, beleértve a férjeiket. A kés alá fekvés vádja már csak azért is érheti őket, mert a lány férje plasztikai sebészként dolgozik, de esküsznek rá, hogy a genetika és néhány jól összeválogatott ruha bőven elég a mostani kinézetükhöz.

View this post on Instagram

A post shared by Dawn.Hubsher (@dawn.hubsher)

The post Annyira hasonlít a 34 éves nő a 64 éves anyjára, hogy mindenki azt hiszi, ikertestvérek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest