Annyira megdrágult az ezüst, hogy platinára vált a Pandora

Az elszabaduló ezüstárak miatt, több terméke esetében is változtat gyártási módszerén a Pandora – írja a BBC.

A leginkább a „charm” nevű fityegőkkel díszíthető karkötőiről ismert dán ékszergyártó néhány termékcsaládja esetében platinára cseréli ezüstöt. A Pandora termékeinek jelentős része jelenleg ezüstből készül, a cég üzleti tevékenységének nagyjából 60 százaléka épül közvetlenül az ezüstre, csakhogy a nemesfém világpiaci ára több mint duplájára emelkedett az elmúlt évben.

Bár a platina még mindig drágább mint az ezüst, a Pandora új ékszerei nem tisztán platinából készülnek majd, hanem a fémmel bevont ötvözetből. A gyártás költsége így alacsonyabb lesz mintha a cég maradna az ezüstnél, a termékek ára pedig nem változik majd – közölte Berta de Pablos-Barbier, a Pandora vezérigazgatója.

A platinával bevont ékszerek először 30 üzletben és az online boltokban Észak-Európában jelennek meg, majd várhatóan 2026 második felében kerülnek ki a globális piacra.

A platinának elitista imázsa van, így az emberek továbbra is úgy fogják érezni, hogy értékes ékszert viselnek, még akkor is, ha valójában ötvözetről van szó – nyilatkozta Vivienne Becker ékszertörténész.

The post Annyira megdrágult az ezüst, hogy platinára vált a Pandora first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest