Hiába tesz valaki Magyarországért évtizedeken át nemcsak korszakos fejlesztéseket, más szóval történelmi lépéseket, ez még nem garantálja, hogy ne felejtsük el őt lényegében teljesen – erről a keserű tanulságról szól József nádor fél évszázados politikai életműve, amelyről november vége óta a Mezőgazdasági Múzeumban láthatunk alapos és tömör kiállítást, amely épp a kollektív felejtés elleni érveket szállítja szép számmal.

Volt itt ugyanis egy ember a 19. század első felében (1796-ban lett Magyarország nádora, 1847-ig pedig az is maradt), akinél több projektet nem tett senki a közösbe, (esetleg Széchenyi István, talán, nem biztos), miközben nemhogy kultusza nincs Magyarországon, de jószerivel emléke sem, letudjuk azzal, hogy „ő volt a legmagyarabb Habsburg”, és kész.

Persze az valós kérdés, hogy lehet-e egyáltalán szeretni egy Habsburgot Magyarországon? Szélesebb körben alighanem épp ezért lett elfelejtve József nádor, akinél atipikusabb Habsburgot elképzelni sem lehetett volna magyar szempontból. Annyira pártolta ugyanis Magyarországot, annyira képviselte Bécsben a magyar érdeket az elnyomó birodalmi gyakorlattal szemben, hogy már fiatalember korában titkosrendőrt állítottak rá, rengeteget fúrták, mert ahelyett, hogy végrehajtotta és átverte volna a központi akaratot, inkább nekiállt Magyarországot fejleszteni, és hazánk érdekéért lobbizni!

A teljesség igénye nélkül pár példa, milyen projekteket támogatott, olykor nem kevés pénzzel:

• a Lánchíd,
• a Magyar Nemzeti Múzeum,
• a Magyar Tudományos Akadémia,
• a Gellérthegyi csillagvizsgáló,
• a Ludovika,
• a Vakok Intézetének alapítása,
• a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapítása (az első részvényese ő volt),
• az első pesti gőzmalom,
• az Ipartanoda és a hazai mérnökképzés elindítása.

Ezeken kívül számos civil kezdeményezést felkarolt, az 1838-as nagy pesti árvíz után gátakat emeltetett, de nélküle elképzelhetetlen az első nagy közlekedésfejlesztési hullám is, az első magyar vasút (Pest–Vác), az első gőzhajók, illetve a folyami szabályozások története vagy a budapesti várostervezés elindítása. És akkor még nem is beszéltünk a szenvedélyéről, még Olaszországban tanult mesterségéről a kert-, és tájépítész József nádorról, amelynek ma is élvező vagyunk, ha a Városligetben (Európa első, közpénzből létrejött nyilvános parkjában), illetve a Margitszigeten járunk – mindkét helyszín története, közpark jellege egyébként vele indult. És ott az alcsúti mintagazdaság, a korszak számos állattartási és mezőgazdasági reformjával, valamint a ma is gyönyörű platánsor.

Nem soroljuk tovább, csak Széchenyit idéznénk, aki azt mondta a nádorról:

Egy szó felségedtől többet nyom a latban, mintha én 365 napig fáradozok.

Maradjunk tehát annyiban: a magyar modernizáció kezdetének megkerülhetetlen alakja volt József nádor, nélküle nem ilyen lett volna Magyarország. Az életművének sarokköveit pedig szépen, érthetően és világosan mutatják be a Mezőgazdasási Múzeum első emeletén.

Kertészet, növénynemesítés, iparosítás, tudományos és civil élet, közlekedésfejlesztés, vízszabályozás – hogy csak a legfontosabb témákat említsük. Alcsúti birtoka sok minden miatt fontos, de a nádor képviselte először azt az országban, hogy a „birtoktestre, mint szerves organizmusra” nézzünk. A jól követhető szöveges összefoglalások mellett pedig a kiállítás erénye az a sok kép és karcolat amelyekkel a 19. század első felének Magyarországát, Pest-Budát, a Városligetet megjelenítik, külön kiemelném Klette Károly szép alcsúti tájképeit és akvarelljeit, ahogy több mint kellemes élmény nézni Rudolf Alt korabeli grafikáit vagy Jacob Hyrtl rézmetszeteit. Igényes és gazdag a kiállítás tárgyi részlege is, a hajózási menetrendek, a Lánchíd egykori bárcái (ezek voltak azok a kis fémérmék, amelyeket meg kellett venni, és a túloldalon leadni a híd elhagyásakor, ilyen volt akkoriban a jegy).

József nádor alapvetően állt máshogy Magyarországhoz, mint a 19. század első felének birodalmi vezetése: utóbbiak – élükön Metternichhel – kellemetlen, betörni való, megzabolázandó birtokként tekintettek Magyarországra, amelynek ki kellett szolgálnia a Lajtán túli világot. A nádor viszont úgy gondolta, hogy Magyarország fejlesztése közös érdek, ha Magyarország fejlődik, abból az egész Habsburg-birodalom profitál, sőt, még nem volt 40 éves, amikor előterjesztette azt az alkotmányos koncepcióját, hogy nem a magyarokat kellene birodalmasítani, hanem épp a birodalmat magyarosítani. Ez alighanem eretnek gondolatnak számított Bécsben, kész csoda, hogy a helyén hagyták!

Fura és alighanem magányos figura a magyar történelemben József nádor, aki persze nem volt a mi szemszögünkből sem makulátlan hős. Fellépett az 1830-as évek végén a radikális magyar reformerek ellen, hogy aztán pár évvel később a börtönbe zárt Kossuth Lajos amnesztiájáért lobbizzon. A nagy liberális reformnemzedéktől az 1840-es években – éppúgy mint Széchenyi – már távol volt, nem az ő világát jelentették. Amúgy a „legnagyobb magyar” rá is panaszkodott a naplójában – igaz, kire nem panaszkodott Széchenyi soha?

Mondhatnánk: nem felejtettük el József nádort, van egy róla elnevezett belvárosi tér, ott áll szobra. De hát mi egy szobor ennyi úttörő munkáért, egy modern ország alapjainak lerakásáért? Legalább egy hidat kaphatott volna, mint Erzsébet királyné!

The post Annyit tett ez a férfi Magyarországért, mint Széchenyi, mégsem beszélünk róla first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu