Az Apple az elmúlt időszakban többéves lemaradásba került a vetélytársaival szemben a mesterségesintelligencia-versenyben. Habár az Apple Intelligence-t 2024 nyarán jelentették be, számos ott promózott funkciót egyszerűen képtelenek megvalósítani, melynek hatására egyértelmű vált, hogy külsős modellek használatára lesz szükség.
Most pedig meg is köttetett a megállapodás a Google-lel, így a jövőben a Gemini nyelvi modelljei állnak majd az új Siri és Apple Intelligence funkciók mögött.
Az Engadget szerint a két cég közleményéből kiderül, a többéves megállapodás révén az Apple a Google Gemini mesterséges intelligenciáját, valamint felhőtechnológiáját is használni fogja a nyelvi modelljei jövőbeni verzióihoz. Utóbbiak azonban ezután is az eszközökön, valamint az Apple biztonságos felhőjén fognak futni.
Nem ez az első Apple-Google üzlet
Az üzlet pontos összegét nem hozták nyilvánosságra, de a Bloomberg 2025 novemberében arról írt, hogy az Apple körülbelül évi 1 milliárd dollárt – körülbelül 330 milliárd forintot – tervez fizetni a Google-nek az MI-funkciói használatáért.
A Reuters jelentése szerint az Alphabet piaci értéke a bejelentés után rövid időre elérte a 4 billió dollárt, ezzel csatlakozott az Nvidia, a Microsoft és az Apple sorához a világ legértékesebb cégei között.
Hiába beszélünk riválisokról, az Apple és a Google között korábban is voltak már hasonló üzletek: a Safari böngésző például a Google keresőmotorján fut.
The post Apple-felhasználók, figyelem: a Google Gemini fogja felokosítani Sirit first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





