Bár 18 évesen – nő létére – számos, a legnagyobb harcosokat is megszégyenítő hőstettet hajtott végre az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején Lebstück Mária, az operettrajongókon és az újpesti lokálpatriótákon kívül csak kevesen ismerik a történetét. Pedig 1849 februárjában, a verpeléti ütközet után Dembinszky Henrik altábornagy a harcmezőn nevezte ki főhadnaggyá bátorsága elismeréseképp. Majd azt is rábízták, hogy ő szállítson el Tiszafüredre 86 sebesültet, miközben ő maga is sérüléseket szerzett a csatában.

A szabadságharc bukása után fogságba került, a vértanúk kivégzése idején is Aradon raboskodott. Az első gyermekét 1849 karácsonyán ott hozta világra a forradalmárnő, aki azonban hiába tett tanúbizonyságot számtalan alkalommal az emberfeletti bátorságáról, még a kiegyezés után sem kapta meg azt a megbecsülést, ami egy nemzeti hősnek járna. És ha Jókai Mór nem írta volna meg a történetét a Pesti Hírlap hasábjain nem sokkal Mária halála előtt, akkor talán senki sem tudná, hogy egyáltalán létezett. (Ez az írás később az Őszi fény című kötetben is megjelent A női honvédhadnagy címmel.)

Hiszen Huszka Jenő és Szilágyi László Lebstück Mária történetét megéneklő, 1942-ben bemutatott Mária főhadnagy című operettje is egy olyan, Honvédkisasszony című komédián alapult, amit Lestyán Sándor és Andai Ernő valószínűleg Jókai szövegeiből kiindulva írtak meg.

A 13 aradi vértanú és gróf Batthyány Lajos kivégzésének évfordulója, az 1848–49-es szabadságharc bukásának emlékét őrző nemzeti gyásznap alkalmából az életében méltatlanul kezelt, a forradalom több hősnőjéhez hasonlóan magát sokáig férfinek kiadó Mária főhadnagy legendája következik.

Kalapvásárlás közben kapta el a forradalmi hevület

Lebstück Mária 1830. augusztus 15-én született Zágrábban egy tehetős kereskedőcsalád sarjaként. Édesapja, Lebstück Károly, édesanyja pedig báró Simunich Boldizsár császári brigadéros húga volt. Még tizenkét évesen Bécsbe került, ahol – a Prágai Tükör című csehországi magyar folyóirat 2014-ben megjelent cikke szerint – a nagybátyjánál lakott, és kereskedelmi iskolába járt. Az 1848-as forradalmak kirobbanása idején is a császárvárosban volt, és már a legelső nap csatlakozott a felkelőkhöz.

Később pedig, annak ellenére, hogy csak horvátul és németül beszélt, a magyarok oldalára is átállt.

Bécsben tartózkodtam 1848-ig, a forradalom kitöréséig, melyhez mindjárt kezdetben, nevezetesen március 13., 14. és 15. napján hozzácsatlakoztam. Ez következőképp történt: éppen lemenni készültem a belvárosba, hogy magamnak egy kalapot vásároljak. Ugyanis a Deutschmeister-ezred tisztikara táncmulatságot rendezett, és erre bennünket is meghívott. Én nagybátyámékkal tartottam volna együtt. Amint a bevásárlásból visszatérni igyekeztem, ez már nem sikerült, mert a város kapui le voltak zárva. Az utcák tömve emberekkel, és én is belekerültem az áradatba. A drága kalap természetesen egészen tönkrement. A tolongásban megkérdeztem: Mit jelent ez a sokadalom, és itt kaptam azt a felvilágosítást, hogy kitört a forradalom

– írta a legelső napokról Lebstück a forradalom alatt kelt naplójában, ami a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottságának kiadványában, a Hadtörténeti Közleményekben jelent meg magyarul 1935-ben, miután az unokái hozzájárultak a közléséhez.

Mivel nem tudott hazajutni, felkeresett egy ismerős idős cipészmestert, aki a feleségével és az inasával segített neki férfivé változni – hiszen nőként ekkoriban nem állhatott volna be harcolni. A mester még egy írásos bizonylatot is adott neki arról, hogy – az immár rövidhajú, férfi ruházatot viselő, és az édesapja után Károly néven bemutatkozó – Mária a segédje, aki helyettesíteni fogja az őrszolgálatban.

Pár nap múlva csatlakozott az általa csak „halállégióként” emlegetett, Peter Giron ezredes által vezetett csapathoz – ami később átállt a magyarok oldalára, és német légióként került bele a történelemkönyvekbe. Majd innen hamarosan a joghallgatókból és ügyvédekből összeálló alakulathoz került, akikkel együtt ő is a barikádokon harcolt.

A bécsi forradalom őszi leverése idején pedig már sérült volt, és kórházban ápolták. Ugyanakkor ez volt a szerencséje is, hiszen itt közölték vele, hogy a császári katonák le fogják tartóztatni a sebesült forradalmárokat.

Ezért ismét női ruhába bújt, és kalandos úton, az egyik útitársa, egy idegen pénzügyőr segítségével papírok nélkül is át tudott szökni Magyarországra. Ahol a Lajta-folyó egyik elpusztult hídjának gerendáján átmászva, majd a befagyott Rábán való átsétálás után Sopronon keresztül Győrbe vezetett az útja.

Sérülteket, rabokat, de még lőszert is szállíttattak vele

Fátyolos kalapban és katonaköpenyben érkezett meg a Győrben élő nővéréhez 1848 végén, aki először nem is nagyon értette, hogy mit akar a húga. Lebstück Máriában azonban továbbra is annyira lobogott a forradalmi hevület, hogy másnap felkereste a korábbi parancsnokát. Giron ezredes ekkor annyira megörült neki, hogy rögtön bevette az időközben a magyarok oldalára átállt alakulatába.

Zászló híján az ágyújukra felesküdve Lebstück hamar szolgálatba is állt, a legelső napján, december 25-én ráadásul pont a Görgei Artúr tábornok főhadiszállásaként funkcionáló püspöki palota őrzését bízták rá. Másnap pedig Windisch-Grätz herceg seregének közeledése miatt már útnak is indultak Bábolna felé, ahol Lebstück immár magyar katonaként is átesett az első ütközetén.

A bábolnai vereség túlélőjeként azonban úgy érezte, a német légió tagjai cserben hagyták, ezért azt kérte, hogy hadd csatlakozzon a felderítéssel foglalkozó, szintén a császári seregekből kivált, majd a bécsi forradalom bukása után a magyarok oldalára álló tiroli vadászezredhez, amelynek tagjai a téli hadjárat során főként a Görgei vezette seregeket erősítették.

Lebstück kalandjai csak itt indultak be igazán, ahol olyan megbízható katonának számított, hogy egy alkalommal egy 200 fős fogolycsapatot kellett Miskolcról Debrecenbe vinnie. Saját visszaemlékezése szerint ekkor, a foglyoknak köszönhetően bukott le először azzal, hogy valójában nem férfi.

De egyszer, amikor már a huszároknál szolgált, még egy 23 kocsiból álló, hatalmas lőszerszállítmányt is sikerült úgy eljuttatnia Komáromba, hogy a parasztok, akik kísérték, a hegyekben rejtőzködő osztrák katonák láttán megijedtek, majd a patásokat meglovasítva faképnél hagyták. Neki pedig el kellett mennie egészen Ipolyságig, hogy új lovakat szerezzen, és végre tudja hajtani a feladatot.

Az eltökéltségét jól mutatja, hogy saját bevallása szerint, ha nem sikerült volna lovakat szereznie, akár fel is robbantotta volna a szállítmányt, amit az osztrákok már útközben is többször meg akartak szerezni.

Mária többször is súlyosan megsérült. A február 26-27-i csatában például amiatt került veszélybe, mert túl nagy volt rá a csizma, és beleragadt a sárba. De a nehezítő körülmények ellenére végezni tudott a rátámadó három császári lovassal, akik közül az egyik állítólag a nővére vőlegénye volt.

De ezelőtt még közvetlen közelről végignézhette azt is, ahogy az őt pálinkával kínáló asszony egy lövéstől szörnyethalt, a másik oldalán lévő bajtársának pedig leszakadt az arca.

A parancsnoka, Dembinszky Henrik ezredes ekkor annyira le volt nyűgözve a hősiességétől, hogy ott helyben előléptette.

Fiatalember, maradjon mindenkor ilyen vitéz, ma megszolgált az arany kardbojtért

– mondta neki a lengyel gróf. „És ott a csatatéren hadnaggyá nevezett ki”, hiszen „Dembinszky még nem tudta, hogy fehérnép vagyok” – folytatódik Lebstück visszaemlékezése.

Nem sokkal később azonban, amikor egy golyó súrolta az arcát, ismét ellátásra szorult, és a véráztatta inge eltávolításakor megint lebukott. Ezúttal már a törzsorvosuk előtt, aki nem csinált nagy ügyet a dologból. Olyannyira nem, hogy a sérülése ellátása és egy kétnapos pihenő után még azzal is megbízták, vigyen el 86 másik sebesültet Tiszafüredre, Miskolcra, majd Gyöngyösre.

Buda ostromakor a szívét is megostromolták

Közvetlenül ezután huszárnak állt, és a korábban említett komáromi munícióhiány miatt életmentőnek bizonyuló lőszerszállító akciója elismeréseként az érkezésekor rögtön főhadnagyi rangot kapott. Állítólag még a forradalmárokat gerilla módjára segítő betyárral, Rózsa Sándorral is találkozott. (Bár a naplót előszóval ellátó református lelkész és író, Dr. Hegyaljai Kiss Géza szerint nincs bizonyíték arra, hogy a Kossuth Lajos által amnesztiában részesített legendás betyár valóban ott lett volna a komáromi csatában.)

De Lebstück Mária élete csak ekkor, az első, 1849. áprilisi komáromi csata után változott meg igazán, amikor Buda ostroma idején egy Görgeinek szóló fontos üzenet kézbesítése után a Gellérthegyre vezényelték. Itt ugyanis újra találkozott a szintén a császári seregből a magyar forradalmárok oldalára állt tüzérparancsnokkal, Jónák József századossal, akit még Bécsben ismert meg. És akivel később egy rövid időre össze is kötötte az életét.

A körülötte élő legendák és a saját naplója alapján katonai multitálentumnak számító Lebstück a tüzérségi feladatokban is annyira otthon volt, hogy amikor Jónáknak május 18-án, a budai vár ostromának második hetében el kellett hagynia egy kis időre a Gellérthegyet, akkor őt bízta meg azzal, hogy ideiglenesen vegye át a parancsnoki feladatokat.

Majd a legnagyobb megdöbbenésére Lebstücknek sikerült olyan jól céloznia a vár felé, hogy az egyik lövése tüzet okozott – ami egyébként neki, a veterán tüzérparancsnoknak sem jött össze soha. Ezért azonnal vissza is nyargalt az ágyúihoz.

„Ha költeményt írnánk, előidézhetnők emlékezetünkből azokat a csodás májusi éjszakákat, a midőn a szép csillagos égen szálltak erre, szálltak arra a vérveres csillagok, sziporkázó tűzfarkot húzva maguk után (paródiái a titokteljes tűzmeteoroknak), a hol lecsaptak, földrengető dörgést s villámlobbanást támasztva. A hegyekről lőtték a várat, a várból pedig Pest városát. Közben pedig hangicsáltak a fülemilék. A tűzokádó Gellért ormán játszódott le az idyll. A fiatal huszárfőhadnagy itt kapta a legveszélyesebb sebet: nem a Károly, hanem a Mária; a szívén kapta a sebet; szerelmes lett a hősi tüzér-parancsnokba” – festette le a romantikától is lángoló gellérthegyi éjszakákat Jókai.

Ez alatt a pár hét alatt a feje tetejére állt Lebstück élete, hiszen egyrészt vélhetően ekkor esett teherbe Jónák Józseftől, másrészt a tüzérszázados arról is meggyőzte, hogy a tisztek számára rendezett mulatságra női ruhában menjen el.

Amit a katonatársai egyáltalán nem tudtak mire vélni. Sőt, amikor a hadsereg parancsnoka, Görgei Artúr is észrevette, hogy női ruhában van, kémkedéssel vádolta, és rögtön ki is akarta végeztetni. De végül Jónák és egy másik tiszt közbenjárására, valamint Kossuth Lajos kormányzói közbelépése miatt csak két napot töltött őrizetben, és visszatérhetett a huszárok közé.

A lagzijának és a házasságának is az osztrákok vetettek véget

A magyar csapatok nem tudták sokáig a fennhatóságuk alatt tartani Budát, és Lebstück Mária is elhagyta velük együtt a várost. A Szeged felé menekülő sereg a város határában vert tábort.

Dorozsmán a tábori lelkész Jónákkal megesketett. Az esküvő után mindjárt magamra öltöttem egyenruhámat. A nászlakoma Dorozsmán volt. Itt hirtelen rajtunk ütött az ellenség, úgy hogy az ablakon kellett menekülnünk. Mégis magammal vittem szalvétába kötve egy egész túrósrétest és a ló nyergéhez kötöttem. Szegedig kellett visszavonulnunk, majd Lugos és Facsetig, ahol átúsztuk a Marost

– írta a naplójában a huszárnő, akit másnap, augusztus 18-án a férjével együtt elfogtak a császári csapatok, és Arad várába szállították, ahol először még őt is egy rendes cellába rakták, mivel nem tudták, hogy gyermeket vár.

Amikor az új várparancsnok számára is világos lett, hogy a fogoly áldott állapotban van, házi őrizetbe helyezték az aradi Kereszt utcában, ahonnan többször is felcipelték Pestre kihallgatásra. Végül 1849. december 24-én, szinte pontosan egy évvel azután, hogy először szolgált magyar honvédként, egészséges fiúgyermeknek adott életet. A kicsivel az édesapja csak közvetlenül azután találkozott, amikor megkeresztelték a kis Pált.

Jelasics mentette meg attól, hogy meglincseljék a szülővárosában

Lebstück Mária az állapotára való tekintettel, illetve a családi kapcsolatai miatt három hónappal a szülése után amnesztiában részesült, de Pestről két nap után a horvát határhoz vitték, és megtiltották neki, hogy Magyarország területére lépjen. Azt követő pár évben szülővárosában, Zágrábban élt a családjával.

Bár az édesanyja és a nővérei szeretettel fogadták, a mindvégig a császár katonájaként harcoló bátyjával nehezen tudott békét kötni, hiszen a naplója szerint egyszer még ki is akarta dobni a lakásuk első emeletének az ablakából a kisfiával együtt, amiért csatlakozott a magyar forradalmárokhoz. De a forradalom idején a magyarok függetlenedési kísérlete ellen fellépő, a Habsburgok oldalán harcoló horvátok sem fogadták túl lelkesen.

Az utcán kövekkel és sárral hajigáltak meg, és vízzel öntöttek le, úgyhogy már az utcára se mehettem. Utánam kiabáltak

– írta Lebstück a naplójában a helyzetről. A számkivetettsége végül egészen odáig fokozódott, hogy egy napon az édesanyja elvitte őt a családdal rokoni kapcsolatban álló horvát bánhoz. Josip Jelasics háborús bajtársukként mutatta be Lebstücköt az egybegyűlt tiszteknek, akire büszkék lehetnek, az anyjának pedig azt mondta, hogy „Fanni! büszke lehetsz a lányodra!”

Másnap mindenhol német, horvát és olasz falragaszok jelentek meg, amik megtiltották, hogy a visszatért forradalmárokat a nemükre való tekintet nélkül bármilyen atrocitás érje – legalábbis Lebstück naplója szerint.

Az utolsó lakhelye még mindig megtekinthető

Közben Jónák József még mindig az aradi börtönben raboskodott. Eredetileg ki akarták végezni, azonban a befolyásos családja közbenjárására – az édesapja, Jónák Vencel Budavár császári fegyvertárosa volt – végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mivel Jónák nem akarta még jobban megnyomorítani Lebstücköt, ezért azt kérte a hadbíróságtól, hogy bontsák fel a házasságukat.

Így az 1851-ben Győrbe költöző Lebstück Mária később hozzámehetett egy másik veteránhoz, a forradalom idején szintén a tiroli vadászoknál szolgáló Pasche Gyula műfestőhöz, akivel egy közös gyerekük is született, és egészen a férfi 1870 környékén bekövetkezett haláláig együtt maradtak.

A kiegyezés idején Lebstück első férje, Jónák József amnesztiát kapott, és egészen az 1875-ös haláláig a Ganz-gyárban dolgozott, ahol egyes források szerint mérnökként kezdve egyenesen az igazgatói pozícióig vitte. A második házasságára való tekintettel azonban csak anyagilag támogatta a fiát és a volt feleségét.

Lebstück második férje és a lánya, Antónia halála után Budára költözött, majd 1880-ban a fiához Újpestre, ahol szerény körülmények között élt. 61 éves korában, 1892. május 30-án hunyt el. A környékbeliek emlékezete szerint még idős asszonyként is csak a huszárruhájában volt hajlandó emberek közé menni.

Bár élete nagy részét máshol töltötte, Újpest többféleképpen is őrzi a legendás huszárnő emlékét. Sírja, a közadakozásból épített másfél méteres obeliszk – ami eredetileg az 1960-as években felszámolt régi újpesti sírkertben volt – ma a Megyeri temetőben áll. Utolsó lakhelye, a fia háza a mai napig megtalálható a Csokonai utcában, ahol a falon egy tábla is őrzi Lebstück Mária emlékét. Amiben valószínűleg kulcsszerepet játszott az is, hogy az unokái, Jónák Antal és Jónák Gyula nagy szolgálatot tettek a Budapesthez csatolása idejére már az ország második legnagyobb iparvárosává váló, Lebstück halála idején még csak nagyközségnek számító Újpestnek. Hiszen Antal a város pénztárnoka, Gyula pedig a hivatásos tűzoltóbrigád alapítója és parancsnoka is volt.

The post Aradi fogságában hozta világra gyermekét a forradalom hős amazonja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu