Árrésstop: listára került a marhafelsál is

A kormány – korábbi bejelentésének megfelelően – módosította az árrésstopról szóló korábbi rendeleteit. A Magyar Közlönyben megjelent döntés „célja az élelmiszerárak és a drogériai termékek árának csökkentésére bevezetett intézkedések időbeli hatályának meghosszabbítása a magyar családok védelme és az élelmiszer-infláció további csökkentése érdekében”.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírtak szerint a hosszabbbítás egyelőre 2026. február 28-ig tart. Az árrésstop eredetileg november végén ki kellett volna vezetni. A módosítás érinti az élelmiszerek listájára vonatkozó intézkedést is. A kormány december 1-től kiterjesztette a listát további 14 élelmiszerre:

  • Marha-fehérpecsenye
  • Marhafelsál
  • Sertés májas és sertésmájkrém
  • Félkemény sajt
  • Sajtkrém, kenhető sajt
  • Alma
  • Körte
  • Szilva
  • Szőlő
  • Fejes káposzta
  • Paradicsom
  • Vöröshagyma
  • Zöldpaprika
  • Bébiétel

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tárcája azzal érvelt előzőleg, hogy az árrésstop bevezetése tartós és érdemi árcsökkenést eredményezett: a drogériákban átlagosan több mint 27 százalékkal, az élelmiszerüzletekben pedig 20 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ugyanakkor értetlenül fogadta a döntést, amit egyeztetés nélkül hozott a kormány. Az OKSZ szerint az árréscsökkentés kivezetésének minden feltétele teljesült. A 24.hu néhány napja írt arról, hogy az árrésstopot bevezetése óta rengeteg kritika érte a piaci szereplők, a gazdaságkutatók, sőt civil szervezetek részéről is, miközben egy friss kutatás alapján a magyarok többsége választási eszköznek tartja. Ennek ellenére a kormány kitart mellette.

Kapcsolódó
Árréstop: kiszorulnak a magyar termékek a boltok polcairól, tarol az olcsó import

Egyetlen üzenete maradt a kormánynak az élelmiszerpiacon: árat csökkenteni minden eszközzel.

The post Árrésstop: listára került a marhafelsál is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest