ATM-galiba: mire számítsunk, ha nem ad ki pénzt a gép, de a számlánkról már levonta az összeget?

Thumbnail for 6448222

Egyik nyugdíjas olvasónk a festőt várta, és mivel a mester készpénzt kért a munkáért, elment március 10-én az OTP Bank egyik ATM-jéhez, hogy kivegye a megbeszélt 150 ezer forintot. Úgy tűnt, a tranzakció sikeres, csakhogy beszorult a pénz a bankjegykiadó automatába, és így nem lehetett kivenni a bankjegyeket a gépből. A nyugdíjas hölgy felhívta az automatán jelzett telefonszámot, jegyzőkönyv készült, szerelő jött, megjavította a gépet – mindez mintegy fél óra alatt lezajlott. Olvasónk azonban nem kapta meg a pénzét, csak azt az sms-t, amely jelezte, hogy levonták a számlájáról az összeget. Azt is közölték vele, hogy aznapra zárolják a számláját. Hogy miért, az nem volt világos a számára.

Két nap múlva ment ismét felvenni a 150 ezer forintot a festőnek, ezúttal sikerrel járt, ám ekkor már felszámolt neki a bank 2394 forint készpénzfelvételi díjat is, függetlenül attól, hogy az első, még ingyenes tranzakció sikertelen volt. Ezt nem érezte méltányosnak. Érdeklődött a banknál, hogy a 150 ezer forintját mikor kapja vissza – azt a választ kapta, hogy 15 napon belül. Elgondolkodott: még jó, hogy nem ezen múlik, tud-e ételt venni.

Hol a 150 ezer forint?

Azt mondta, pár napra rá jött az OTP-től egy sms egy 5 ezer forintos jóváírásról – a panasza ügyszámával. Ezt nem értette, mert ő a 150 ezer forint jóváírásáról várta az sms-t, azonban olyat nem kapott.

Az eset után 15 nap múlva megint érdeklődött banknál, telefonon, hogy hol a pénze – azt mondták neki, hogy az eset után pár nappal már visszautalták az összeget. Kiderült az is, hogy az ötezer forintos jóváírás fájdalomdíj volt. Kérdezte, miért nem küldtek sms-t a 150 ezer forint jóváírásáról – a válasz szerint: nem szoktak. Érdeklődött, hogyan tudná ellenőrizni, tényleg visszakapta-e a pénzét, mire azt javasolták. nézze meg a netbankban vagy a mobil applikációban. Ezeket azonban a hölgy nem használja, mert fél a csalóktól, akik korábban már próbálkoztak nála. Az online banki megoldásokat pedig már nagyon régen használta, attól tartott, hogy nem menne neki. Erre azt javasolták, hogy menjen be egy fiókba, és kérje ki a banki kivonatot, vagy várja meg, amíg postán megérkezik.

Végül levélben megérkezett a kivonat, amelyben az állt, hogy az eset után néhány napon belül visszautalták a pénzét. Vagyis pár nap csúszással nemcsak a pénzét kapta vissza, hanem még egy kis kárpótláshoz is jutott. Ennek ellenére azt gondolja, ha nem használ netbankot, mobilappot, és nem érdeklődik a banknál, akkor honnan tudta volna meg, hogy már újra ott a számláján a pénze? Úgy érzi, ez így nincs rendben.

Az OTP elismerte, hogy időnként adódnak problémák

Az OTP Bank lapunknak küldött válaszában azt írta, sajnálják, hogy ügyfelüknek kellemetlen tapasztalata volt ATM-jük használata során, és remélik, hogy jogos panasza megoldásával elégedett volt. (Mint írtuk, a hölgynek akadtak kifogásai.) Kitértek rá, hogy 1900 hazai ATM-jük van, amelyeket folyamatos ellenőriznek és szervizelnek azért, hogy az ügyfelek megfelelő kiszolgálást kapjanak. Hozzátették azonban, hogy egy ennyire kiterjedt ATM-hálózatnál időnként adódnak olyan előre nem látható technikai problémák, amelyek előfordulását nem lehet teljes mértékben megakadályozni.

Kiderült válaszukból, hogy, amennyiben valaki azt tapasztalja, hogy az ATM-en kezdeményezett készpénzfelvétele sikertelen, azt a kártyát kibocsátó bank felé szükséges jeleznie. Azaz, abban az esetben, ha a kártyabirtokosnak nem a saját bankja által üzemeltetett ATM-nél megkezdett tranzakciója lesz sikertelen, annak mielőbbi vizsgálata és rendezése érdekében a saját bankjához szükséges fordulnia.

Biztosítottak, hogy sikertelen készpénzfelvétellel kapcsolatos panasznál mindent megtesznek, hogy azt a lehető legrövidebb időn belül kivizsgálják és a vitatott tranzakciót rendezzék. A vonatkozó törvény alapján pénzforgalmi panaszok kivizsgálására alapesetben a beérkezést követő 15 munkanap áll rendelkezésére. Az ügyfelek a bank honlapján és a bankfiókokban megismerhető panaszkezelési szabályzatban kapnak tájékoztatást az ilyen jellegű bejelentéseik kezelésére vonatkozóan – tették hozzá.

Értesítést nem feltétlenül kap az ügyfél a korrekcióról

Azt is írták, hogy a panasz vizsgálatának státuszáról lakossági ügyfeleknek e-mailben küldenek tájékoztatást, amennyiben rendelkezik a banknál nyilvántartott e-mail címmel. Olvasónk nem kapott emailt, pedig azt mondja, ismerik az e-mail-címét. Mint kiderült, jogos panasz esetén a jóváírásról kizárólag abban az esetben kap az ügyfél sms-üzenetet, amennyiben rendelkezik aktív OTPdirekt SzámlaKontroll szerződéssel (kivéve, ha az ügyfél ezt limitbeállítással korlátozta). Ilyenje az olvasónknak nem volt. Továbbá, ha rendelkezik OTP MobilBank alkalmazással, akkor push üzenetben kap értesítést a számlán történő pénzmozgásról. Ilyenje ugyan van, de nem használja. Azt is írták, hogy ezen szolgáltatások hiányában csak a számlakivonaton tudja ellenőrizni az ügyfél a számláján történt pénzmozgást.

Az OTP Bank minden esetben választ küld a panaszbejelentéskor megjelölt csatornán, lakossági ügyfelek esetén normál postai küldeményként vagy a szükséges – MNB által előírt – feltételek teljesülése esetén e-mail-ben, titkosított küldeményként. Olvasónk azt mondja, az első, a panaszbejelentést összefoglaló postai levél óta semmit nem kapott. A bank hozzátette, emellett azon ügyfelek, akik rendelkeznek OTPdirekt internetes vagy OTP InternetBank szolgáltatással, a panaszról szóló jegyzőkönyvet, valamint a válaszlevelet lehetőségük van ezen szolgáltatásokon belül is megtekinteni. Ezen szolgáltatások hiányában az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatán vagy bármely bankfiókban érdeklődhetnek a levél tartalma felől.

Hangsúlyozták, mindezek miatt fontos, hogy a banknál nyilvántartott értesítési adatok naprakészek legyenek, és amennyiben ezek valamelyikében változás áll be, azt mielőbb jelezzék. A panasztétel során ezen adatokat is érdemes ellenőrizni – tette hozzá a bank. Az adatokkal olvasónk esetében nem volt semmi gond, hiszen a panaszbejelentésről megkapta a postai levelet, és azt mondja, az e-mail-címét is ismerte a bank.

Hoppon maradtak a mosonmagyaróváriak is

Mosonmagyaróvárról írta egy másik olvasónk, hogy az utolsó márciusi pénteken, majd hétfőn két helyen is hiába próbáltak meg pénzt felvenni az emberek az OTP-s ATM-ből, nem sikerült nekik. A készpénzfelvétel indításakor csak odáig tudtak eljutni, hogy „tranzakció folyamatban”, de aztán nem adott ki pénzt a gép, hanem azt írta ki, hogy „műszaki hiba” van. Többen is álltak a gép előtt, megpróbáltak a masinából pénzt fakasztani, de egyiküknek sem sikerült. Azt nem tudjuk, ők telefonáltak-e a banknak.

Megkeresésünkre az OTP azt írta, értesültek az esetekről, azokat kivizsgálták, és megtették a szükséges lépéseket – javították az első gép hibáját (alkatrészhiba volt és vonalingadozás), a másiknál pedig megtörtént a gép feltöltése, merthogy az meg kiürült. Kérdeztük, hasonló esetben levonják-e az összeget a számláról, vagy nem, illetve, ha levonják, mennyi idő múlva kerülhet vissza a pénz. Válaszuk alapján a levonás attól függ, hogy a tranzakció mely szakaszán jelentkezett a hiba. Ha történik terhelés, akkor a panaszbejelentés alapján vizsgálják ki az esetet. Feltesszük, a fentiek szerint 15 munkanapon belül.

Hogy mit tehet az ügyfél, ha nem ad ki pénzt a gép? Azt javasolják, keressen fel egy másik ATM-et. Az óváriaknak pechük volt, mert a két egymás közelében lévő ATM közül egyik sem adott ki éppen pénzt.

A bank arra nem tért ki, hogy milyen gyakran fordulnak elő hasonló ATM-hibák.

Mint írtuk, a kormány elvárása alapján hamarosan minden településen kell lennie ATM-nek, és nem kis feladat lesz, hogy ennek a telepítési és üzemeltetési feladatnak megfeleljenek majd a pénzintézetek.

The post ATM-galiba: mire számítsunk, ha nem ad ki pénzt a gép, de a számlánkról már levonta az összeget? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest