Átmenetileg szünetel a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában megjelent könyvek értékesítése az alapítvány megszűnésével összefüggésben – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
A tárca közleménye szerint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz a KEKVA-k megszűnése miatt rendezni kell a könyvek terjesztési jogait, valamint meg kell újítani az érintett jogi személyekkel kötött szerződéseket.
Az adminisztratív és jogi folyamat több könyvesboltot is érint, köztük a Terror Háza Múzeum ajándékboltját. A minisztérium szerint a könyvek értékesítése a szükséges jogi és szerződéses feltételek rendezése után újraindul.
Ők adták ki Deák Dániel és G. Fodor Gábor könyveit
Az alapítvány fenntartásában működött a Terror Háza Múzeum, valamint a XX. és a XXI. Század Intézet, amelyeket Schmidt Mária főigazgatóként vezetett. A történész 1999-től az alapítvány kuratóriumának is tagja volt.
A kiadványok között szerepelnek Schmidt saját művei is. Az alapítvány adta ki Deák Dániel A Fidesz-recept – Kampányból kampányba című könyvét, valamint G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című kötetét is.
A szervezet augusztus 31-én szűnt meg, feladatait a minisztérium alá tartozó Kulturális Vagyonkezelő Kft. vette át. Schmidt Mária Terror Háza-főigazgatói megbízatásának megszüntetését Tarr Zoltán szeptember 15-én jelentette be.
The post Átmenetileg leállították Schmidt Máriáék könyveinek forgalmazását first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





