Az amerikai hírszerzés szerint Iránnak a támadás ellenére is évek kellettek volna még egy atombomba kilővéséhez

Thumbnail for 6570070

Izrael azzal indokolta az Irán elleni támadássorozatának megindítását a múlt héten, hogy akadályát képezzék annak, hogy Irán a saját atombombái álal nukleáris fenyegetéssé váljon. Ennek tudható be, hogy az izraeli rakéták jó része a natanzi nukleáris létesítményt célozta.

A BBC szerint ugyanakkor az amerikai hírszerzés az izraelivel ellentétes következtetésre jutott. Négy, a folyamatokra jó rálátással bíró, de meg nem nevezett szakértő szerint még vagy három évbe beletelt volna, hogy reális legyen az a fenyegetést, hogy Irán kilő egy atombombát valakire. Mindezt azzal indokolták, hogy bár Irán felhalmozott annyi uránt, ami akár kilenc atombombára is elég lehet – ezt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is megerősítette –, de továbbra sem rendlekezik működő hordozórendszerrel, aminek a kialakítása sokkal több időt vesz igénybe.

Az amerikai hírszerzés szerint az izraeli támadás egyébként is csak hónapokkal vethette vissza az iráni nukleáris programot, tekintve, hogy bár Izrael jelentős károkat okozott a natanzi nukleáris létesítményében, Irán másik hasonló üzeme Fordóban gyakorlatilag érintetlen maradt, az izraeli erőknek pedig nincs meg az a képessége, hogy önerőből károkat okozzon ott. Ehhez amerikai fegyverekre lenne szükségük, az pedig már egy másik történet.

The post Az amerikai hírszerzés szerint Iránnak a támadás ellenére is évek kellettek volna még egy atombomba kilővéséhez first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest