Az amerikai védelmi miniszter beleállt Kínába

Thumbnail for 6539402

Védelmi kiadásaik növelésére szólította fel az indiai-csendes-óceánitérség országait szombaton az amerikai védelmi miniszter, a Kína felől érkező fenyegetést emlegetve.

Felesleges a finomkodás; a Kína jelentette fenyegetés nagyon is valós és akár azonnali is lehet

– szögezte le Pete Hegseth a Szingapúrban rendezett Sangri-la Párbeszéd biztonságpolitikai konferencián, egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy „Kína bármely, Tajvan elfoglalására tett próbálkozása szörnyű következményekkel járhat a régióra és az egész világra nézve”.

Kína nem foglalhatja el Tajvant az elnök szeme láttára

– szögezte le.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy Kína vélhetően akár katonai erővel is készülhet az indiai-csendes-óceáni térség erőviszonyainak megváltoztatására.

Jóllehet aláhúzta, hogy az Egyesült Államok „nem keresi a konfliktust” Kínával, ugyanakkor bírálta Pekinget amiatt is, hogy szerinte a kommunista ország nagyobb befolyásra törekszik Latin-Amerikában, kiemelve a Panamai-csatornával kapcsolatos kínai tevékenységet.

Hegseth egyúttal utalt saját maga és Donald Trump amerikai elnök korábbi, az európai államok védelmi kiadását sürgető kijelentéseire is.

Trump elnöknek köszönhetően az indiai-csendes-óceáni térség szövetséges államai jó példának vehetik az európai országokat

– szögezte le, emlékeztetve arra, hogy Washington felszólítására válaszul több NATO-tagország tett ígéretet arra, hogy GDP-jük öt százalékára emelik védelmi kiadásaikat, “még Németország is”.

Annak semmi értelme, hogy az európai országok készek erre, miközben ázsiai szövetségeseink kevesebbet költenek védelemre egy még sokkal nagyobb fenyegetéssel szemben, Észak-Koreát nem is említve

– figyelmeztetett a tárcavezető.

Intette egyúttal arra is a térség államait, csökkentsék a Kínától való gazdasági függőségüket is, és hangsúlyozta: Washington nem szól bele a térség egyes országainak belügyeibe, például „kulturális téren vagy az éghajlatváltozással kapcsolatos ügyek tekintetében”.

A fórumon részt vevő és már felszólaló Emmanuel Macron francia elnök jogosnak nevezte az Egyesült Államok követelését a védelmi költségek növelésével kapcsolatban.

Hegseth rámutatott: stratégiai szempontból kulcsfontosságú, hogy az Egyesült Államok szövetségesei maguk is erősek és hatékonyak legyenek.

Kína irigy arra, amire együtt képesek vagyunk. Látja, mit tudunk együtt véghez vinni védelmi téren, de rajtunk múlik, hogy – befektetésekkel – meg tudunk-e ennek felelni

– fogalmazott.

Úgy vélte továbbá, Európa biztonságára Washington európai szövetségeseinek kellene fokozottabb mértékben ügyelnie azért, hogy az Egyesült Államok jobban összpontosíthasson arra a fenyegetésre, amelyet az indiai-csendes-óceáni térségre Kína jelent és kiemelte: a régiót a Trump-kormányzat kiemelt fontosságúként kezeli.

Jóllehet Kína rendszerint miniszteri szinten képviselteti magát az évente megrendezett konferencián, Tung Csün kínai védelmi miniszter idén nem vett részt a fórumon, Peking csupán alacsonyabb szintű delegációt küldött.

(MTI)

The post Az amerikai védelmi miniszter beleállt Kínába first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest