Az Apple gyengült, a Google jókorát erősödött a prémium telefonok piacán

Jelentősen, 8 százalékkal nőtt a mobiltelefonok értékesítéséből származó bevétel 2025 első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest – írja a Counterpoint Research egyik legfrissebb piaci elemzése. A piackutató kiemeli, hogy ez főleg a prémiumszegmensnek, tehát a kifejezetten drága csúcstelefonoknak köszönhető.

Counterpoint Research

Ebben a kategóriában továbbra is az Apple számít vezetőnek a maga 62 százalékos részesedésével, és a tavalyi év első feléhez képest sikerült is 3 százalékkal növelni a bevételeket, a Tim Cook vezette cég ugyanakkor nem örülhet, hiszen velük szemben a Huawei 24 százalékkal (3. hely), míg a Xiaomi 55 százalékkal teljesített jobban (4. hely), mint 2024 hasonló időszakában. Ezek a számok egyben azt is jelentik, hogy az Apple részesedése a tavalyi 65 százalékról esett vissza 62 százalékra. A 2. helyen továbbra is a Samsung áll, 8 százalékos növekedéssel az előző év első feléhez képest, ami arra volt elég, hogy megtartsa a maga 20 százalékos szeletét a csúcstelefonok kategóriájában.

Ami meglepetés, hogy a Google hosszú idő után feljött az 5. helyre a prémiumszegmensben, 105 százalékos növekedést mutatva 2024 első feléhez képest. Ez a tavaly nyáron debütált Pixel 9 okostelefonoknak köszönhető, amelyekről mi is pozitívan nyilatkoztunk (Pixel 9 teszt, Pixel 9 Pro teszt). Kérdés, hogy az idén augusztusban piacra dobott Pixel 10 mobilok képesek lesznek-e megismételni ezt a sikert, ahogy az is, hogy a szeptember 9-én bemutatkozó iPhone 17 modellek segítenek-e az Apple-nek, hogy visszaerősítse a pozícióját a drága okostelefonok kategóriájában.

Kapcsolódó
Pixel 10 teszt: szoftveresen csonka mobilokat kapunk, de legalább van iPhone ihlette újítás

Kipróbáltuk, milyen újdonságokat nyújtanak a Google nyár végén debütált új telefonjai.

The post Az Apple gyengült, a Google jókorát erősödött a prémium telefonok piacán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest