A Másállapotot a szülészetben mozgalom a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében közölte, hogy meghívást kapott Svéd Tamás parlamenti államtitkártól a július 30-i minisztériumi kerekasztal-megbeszélésre, amelynek témája a szívhangrendelet és az életkezdettel kapcsolatos etikai döntéshozatal.
A szervezet posztjában azt írja, alulról jövő női mozgalomként küldetésük a női tapasztalatok kihangosítása minden, a szülészeti és nőgyógyászati ellátáshoz kapcsolódó kérdésben. Kiemelték, részvételükre egy folyamat kezdeteként tekintenek, és hangsúlyozták: a döntéshozóknak rendszeresen egyeztetniük kell a releváns szakmai szervezetekkel, valamint a páciensi érdekképviseletekkel a transzparens bevonás érdekében.
A találkozóra készülve a mozgalom arra kérte a követőit, hogy osszák meg velük saját történeteiket és tapasztalataikat a várandósság befejezésével, az abortusztablettával és az esemény utáni tablettával, illetve az ehhez kapcsolódó nehéz vagy bizonytalan helyzetekkel kapcsolatban.
Nyílt levél után hívták be a civileket
A mostani minisztériumi meghívást megelőzően július közepén tizennyolc, a nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó szervezet és szakértő közös nyílt levélben kérte Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, hogy vonja be őket az egyeztetésekbe. A szervezetek akkor nehezményezték, hogy bár a szülész-nőgyógyász szakma képviselői kaptak meghívást, a nőket képviselő civilek kimaradtak, pedig szerintük az érdemi bevonásuk garantálhatja, hogy a szabályozás páciensközpontú és az emberi jogokat tiszteletben tartó legyen.
A szívhangrendelet felülvizsgálata azután került hangsúlyosan napirendre, hogy Hegedűs Zsolt miniszter egy korábbi nyilatkozatában kijelentette: a Mi Hazánk által támogatott rendelet a társadalmat kirekesztve került a jogszabályok közé, és azt a szakma „megerőszakolásával” vezették be. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az orvosok nem véletlenül ellenzik a rendelkezést, mert a korai stádiumban végzett doppleres ultrahangvizsgálatnak akár magzatkárosító hatása is lehet.
The post Az egészségügyi tárca a nőket képviselő civilekkel is egyeztet a szívhangrendeletről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





