Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról

– ezzel a fenyegetésnek is beillő ígérettel zárta Gyurcsány Ferenc eddigi leghíresebb és legnagyobb hatású prózai szövegét, az őszödi beszédet. Az élőszóban előadott 2006-os mű katartikus erejét jól mutatja, hogy nemcsak a magyar irodalmon hagyott nyomott, de az ország politikai berendezkedését is új vágányra állította, az elemzői konszenzus szerint fontos muníciót szolgáltatva a NER kiépítéséhez.

A balos progresszió hívei viszont az azóta eltelt pár évtizedben is hiába szomjazták a beígért iránymutatást, kibaszott jó politikai művek helyett eddig mindössze egy kedélyes szakácskönyvvel kellett beérniük a volt miniszterelnöktől. Bár az igaz, hogy a DK-val a kétharmados vereségekbe belefásult ellenzék megkerülhetetlen szereplőjévé vált Gyurcsány időről időre megcsillogtatta irodalmi tehetségét is: a Facebookon többször ígéretes lírikusként hívta fel magára a figyelmet, minimalista szabadversekben ostorozva a „Történelmi Törpe” Orbán Viktort és az ő „törpeállamát”.

Felnőtt mese

Az eddig is színes írói karrier azonban nemrég újabb váratlan fordulatot vett, amikor kiderült, hogy A kereszt halála címen megjelenik Gyurcsány krimije, amelyet Kate Vargha álnéven írt. A hír nyomán sorjáztak a jogosnak tűnő kérdések, amelyekből csak néhány nyilvánvalót idézek fel: minek az álnév? Miért pont néhai édesanyja angolosított nevén jegyez valaki egy kéjgyilkosságokkal, csecsemőbántalmazással és vérfertőzéssel teli bűnügyi történetet? És ha már így tett, miért leplezi le magát mégis már a regény megjelenése előtt? (Egyébként a kötet belső oldalain is szerepel Gyurcsány neve zárójelben.)

Ezeket a dilemmákat a DK elnöke a szerda délelőtt rendezett könyvbemutatón igyekezett megválaszolni. Először is azzal, hogy Magyarországon óriási hagyománya van az írói álneveknek, majd kitért annak okaira is, hogy miért nem akarta keverni a politikus Gyurcsányt a krimiszerzővel.

Érdemes elválasztani azt, amikor az alaphivatásom keretében szólok meg, és amikor csak felnőtt mesét mesélek. Az is igaz, hogy egy darabig játszottam azzal a gondolattal, hogy jó sokáig ne mondjuk ezt el, aztán rájöttem, hogy esetemben a Gyurcsány és a hazugság szónak van egy nagyon sajátos, megépített kapcsolata. Ebbe most nem mennék bele, különösen azért nem, mert az ellenfeleim ebből építettek egy elég szép történetet

– mondta, levonva a tanulságot, hogy sajnos nem engedheti meg magának a teljes irodalmi rejtőzködést, mert ezzel magas labdát adott volna ellenfeleinek. Innentől pedig már csak az maradt számára a kérdés, hogy milyen álnevet válasszon, és szerinte adta magát, hogy anyjának állítson így emléket. „Megérdemli az anyám sok oknál fogva, hogy a neve ilyen módon megmaradjon.”

Kétségtelen, hogy az angol szerzői nevek használatának nagy múltja van a magyar ponyvairodalomban, ám A kereszt halálát olvasva gyorsan hozzátennénk: a bestseller krimitrendeket megejtő amatőrséggel reprodukálni igyekvő könyv kizárólag a szerző személye miatt tart számot szélesebb körű érdeklődésre. Ennek tudatában viszont tényleg pikáns olvasmány, hiszen

mélyebb bepillantást enged egy jelentős, az ország sorsát is befolyásoló elme működésébe.

Gyurcsány is beszélt a könyvbemutatón arról, hogy aki elolvassa a könyvet, az bizonyára „többet ismerhet meg Gyurcsányból, mint eddig”. A kéziratot olvasó régi barátai és harcostársai is megdöbbenten mondták neki: el sem tudták volna képzelni, hogy létezik egy ilyen Gyurcsány is. Talán ennél is nagyobb teljesítmény, hogy saját magát is sikerült meglepnie.

„Bármennyire szerénytelenül hangzik is, én nem tudtam, hogy meg tudok írni egy ilyet” – mondta a szerző, felidézve, hogy valójában ebből a kíváncsiságból nőtt ki az egész könyv. A sokadik krimi elolvasása után merült fel benne a kérdés, hogy vajon képes lenne-e ilyesmit írni, és nem is ragadt meg az önbizalomhiányos tépelődésnél, ahogy a legtöbbünk szokott ilyenkor.

Próbáljuk meg! És mit írjak? Te úristen, miről?! Hogyan kell krimit írni? Leültem és gyorsan írtam valamit, ami nagyjából a mostani könyv első fejezete. És kiderült, hogy ez működik.

És hogy mit tudhatunk meg a könyvből Gyurcsány Ferencről? Például azt, hogy olthatatlan érdeklődés fűti az élet kis és nagy dolgait illetően egyaránt. Az évezredes spirituális, filozófiai, vallási kérdések ugyanúgy lázba hozzák, mint az, hogy melyik a legmenőbb speciality kávépörkölő manapság, hogyan működnek a genetikai vizsgálatok, jó sorozat-e a Vezércsel, G-mollban vagy A-dúrban szólal-e meg a mennydörgés, ki tervezte a koppenhágai színházat, és miről énekel Lana Del Rey vagy épp Bruce Springsteen. Legyen szó akár a legapróbb részletekről, semmi sem kerülheti el a szerző árgus tekintetét.

Ez az átfogó műveltség és rigorózus megfigyelőkészség egy kvízműsorban imponáló lehetne, de a több mint 400 oldalas regény gördülékenységére nincs túl jó hatással. Főleg úgy, hogy a kiselőadások alig-alig szervesülnek a cselekménybe: a szereplők sokszor Wikipedia-szócikk ízű monológokban osztják meg az információkat – látszólag egymással, valójában természetesen az olvasóval, hogy ő is megértse, miről van szó. A jelek szerint ez nem csak nekem okozott nehéz perceket olvasóként, Gyurcsány elmondta, hogy két embernek mutatta meg a fejezeteket írás közben: a feleségének, Dobrev Klárának és Mihancsik Zsófia újságírónak, utóbbi pedig gyakran túlírtnak találta a szöveget, és sokat húzott is belőle. Nem eleget – teszem hozzá halkan, ami egyúttal rámutat arra is, hogy miért van szükség a könyvszakmában profi szerkesztőkre. A kereszt halálában ugyanis nincs feltüntetve hivatalosan szerkesztő, csak a felelős kiadó (az egykori terrorelhárító, biztonságpolitikai szakértő, időnkénti médiatulajdonos Tarjányi Péter) és a borítótervező (Hódi Atis Márk) neve szerepel a kolofon oldalon.

Skandináv krimi – valahol Európában

Magát a sztorit a világért sem spoilerezném el, címszavakban legyen elég annyi, hogy van itt bőven sötét perverzió, családi melodráma, vagány zsarudumák, pszichológiai élveboncolás, elmélyülő identitásválság és minden, amiről csak a műfaj rajongói álmodhatnak.

Aki olvasott már életében másfél darab skandináv krimit, azt aligha fogják meglepni a karakterek, a motívumok és a fordulatok.

A szerző még azt az önironikus és posztmodern geget is pókerarccal bevállalja, hogy a bűnügyi regények legelcsépeltebb felütésével indít. („Ulrich utálta a viharos éjszakákat. Félt a mennydörgéstől, felriadt a villámlástól.”). Akkor sincs baj, ha menet közben elunjuk az okoskodásba fulladó bűnügyi szálat, így legalább van időnk foglalkozni a mélyebb rejtéllyel, vagyis azzal, hogy hol a francban is játszódik a sztori? A szereplők nevei ugyanis legalább annyi zavarba ejtő kérdést vetnek fel, mint a borítón felbukkanó szerzői álnév. Hamar megtudjuk például, hogy főhősünket Abigél Eriksdóttir főfelügyelőnek hívják, amiből logikus következtetésnek tűnik, hogy Gyurcsány Kőhalmi Zoltán babérjaira tör, és a Kárpát-medencéből nekiveselkedik egy skandináv krimi megírásának. Ám mire elfogadnánk ezt a realitást, a szerző ránk zúdítja a nevek multikulturális kavalkádját, elhomályosítva mentális térképünket. Csak néhány ezek közül: Jaroslav, Harry, Onni, Robert Kudrow, Zora Hudák, Matheo Lukich, Tomasso Vizzini, Leopold, Dr. Lebowsky, Yvett Forsight és a személyes kedvencem, Flutra Gerofoka.

Később kapaszkodóként beúsznak olyan beazonosítható városok, mint Lyon és Brüsszel, amiből az a sejtelme támad az embernek, hogy valahol Franciaország déli részén, esetleg Észak-Olaszországban járhatunk, de a helyszín továbbra is bizonytalan marad, köszönhetően a szerző zavarórepülésének. Mert itt természetesen tudatos alkotói stratégiáról van szó, aminek okaira kitért Gyurcsány a Magvető Caféban tartott bemutatón is. Elmondta, azért nem Magyarországon játszódik a történet, mert kényesen nem akart politikai töltetet adni a regénynek.

Azt hiszem, hogy Magyarországon még több találgatás vette volna körül a könyvet, hogy kire is utal egyik-másik helyzet, helyszín, szereplő. Eredetileg Grazba akartam elvinni a történetet, de rájöttem, hogy ha ez egy valóságos város, akkor nagyon élethűnek kell lennie a környezetnek, és én nem ismerem Grazot, oda költözni meg nem akartam, bár biztosan vannak, akik nem bánnák. És miután egyetlen egy európai várost sem ismerek olyan mélyen – nem az utcáit, hanem az életét –, hogy meg mertem volna kockáztatni, hogy odahelyezem a történetet, ezért ez egy kitalált város

– mondta el Gyurcsány, de ez az indoklás gyanúsan prózainak és visszafogottnak tűnt a tőle megismert vakmerőséghez képest. Így hajlok arra az izgalmasabb értelmezésre, ami valahol a háromszázadik oldal táján fogalmazódott meg bennem: lehet, hogy épp ez a mismásolás az igazán bátor, politikai síkja a műnek, hiszen ez a bizonyos kitalált, országok fölött lebegő, páneurópai város szimbolizálja az Európai Egyesült Államokat, amely a DK központi politikai víziója, és a jelek szerint minden remény ellenére annak létrejötte esetén sem szűnne meg a bűn és az azzal járó szenvedés.

A hit amúgy is kulcsfontosságú témája a regénynek, amelynek egyik cselekményszálát egy papi szemináriumba járó fiatalember belső vívódásai jelentik. Ezeket a fejezeteket nehéz nem úgy olvasni, hogy Gyurcsány hangján halljuk őket. A nyilvánvaló életrajzi eltérések ellenére is a vallomásos olvasatot erősíti a jelenet, amikor bérmanevet választ magának.

Bibliaóra

„Sokat gondolkodtam, hogy milyen nevet vegyek fel. Végül a Ferenc nevet választottam, de nem Assissi Szent Ferenc miatt. Úgy gondoltam, nem a legfontosabbat mondaná el rólam. A választásom ezért Francisco Martóra esett, mert az ő történetében jobban láttam önmagam. A tízéves kisfiú tanúja volt a Szűzanya fatimai jelenésének, egy évvel később hosszú, gyötrelmes betegség után halt meg. A gyerekember, az alázat, a szenvedés elfogadásának példája lett az egyházunkban. Azt gondoltam, hogy a rám váró megpróbáltatások leküzdéséhez belőle tudok majd erőt meríteni. Ma, sok évvel később is úgy gondolom, hogy jól döntöttem, mert szenvedés nélkül nincs erős hit” – adja szereplője szájába Kate Vargha, vagyis Gyurcsány, aki nem választotta, hanem sorsként vállalta a hit terhét magában hordozó Ferenc nevet (kivéve a könyv borítóján).

A hittel kapcsolatos dilemmák amúgy nagy hangsúlyt kaptak a könyvbemutatón is, ami egy ponton bibliaórába csapott át. Megtudhattuk, milyen Gyurcsány viszonya az Ó- és az Újszövetséghez, illetve Jézushoz és az egyházakhoz.

„A könyv bizonyos értelemben tiszteleg is azelőtt a tény előtt, hogy nincs egyetlen egy emberi kultúra sem, amely ne teremtette volna meg saját istenhitét. Ebben az értelemben istenhivő vagyok, csak azt nem tudom, hogy mi teremtettük-e az Istent, vagy az Isten teremtett bennünket. Isten az van. Akkor is van, hogyha az a mi teremtményünk, és akkor is, ha mi vagyunk Isten teremtményei. Ebben az értelemben én az istenhitet az emberi létezés egyik legnagyobb csodájának és legnagyobb titkának gondolom. Innentől kezdődik a probléma. Amikor a hitből kanonizált vallás lesz, az már az ember műve. És még inkább az ember műve, amikor egyháznak nevezi magát a hívők közössége” – fejtegette a volt kormányfő, aki szerint a keresztény hitben könnyű osztozni, mert az az irgalomról és a szeretetről szól. Ő úgy látja, hogy valakinek ehhez kell a jézusi tanítás, neki viszont kevésbé van szüksége mankóra a szeretethez. Ezt követően megengedő vitába szállt a keresztény teológia azon nézetével, amely szerint Jézus teremtette volna az egyházat.

Szerintem Jézusnak esze ágában nem volt sem új vallást, sem új egyházat alapítani, de ebben azt hiszem, hogy a teológiai főiskola hivatalos álláspontjával most ellentéteset mondok önöknek. Ha úgy tetszik, valóban tisztázni szerettem volna, hogy itt három különböző dologról beszélünk: más a viszonyom az istenhithez, más a viszonyom a valláshoz, és más a viszonyom az egyházakhoz. Az egyházakkal sokszor pörölök, a hitet pedig csodálom. Nem szabad a kettőt összekeverni. A politikai vitákban az én riválisaim ezt hajlamosak szem elől téveszteni, mintha nem értenék a fogalmi különbséget. Szerintem értik, csak így könnyebb megszabadulni a vitától

– magyarázta Gyurcsány, azt is belengetve, hogy A kereszt halála folytatása az egyetemi közegben játszódik majd, és a woke kultúra dilemmáit járja körül.

Ha a cél az volt, hogy Gyurcsány Ferenc új oldaláról mutassa meg magát, ez sikerült. Az már önmagában megsüvegelendő teljesítmény, hogy egy pártelnöknek van ideje egy négyszáz oldalas krimit megírni egy olyan időszakban, amikor épp földindulás zajlik a magyar politikában – igaz, az elmúlt három évben, a kudarcos EP-választásig inkább a felesége jelenítette meg a DK-t a nyilvánosságban.

A politikus a befektetett idő kérdésről csak mellékesen árult el annyit, hogy jellemzően futás közben agyalt a történeten, és az írás összesen 240 munkaórát vitt el az elmúlt évben (ezt a tempót még a Jo Nesbø szintű nagyágyúknak se kellene szégyellni!). A folytatásról először büszként újságolta, hogy az első két fejezet már készen is van, de azért gyorsan hozzátette, hogy természetesen a 2026-os választásig biztosan nem tudni hozzányúlni sem az anyaghoz.

The post „Az egyházakkal sokszor pörölök, a hitet pedig csodálom” – Gyurcsány saját magát lepte meg leginkább a krimijével first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu