Világszerte nagyjából egymillió faj áll a kihalás szélén, aminek egyik oka az őshonos élőlényeket kiszorító inváziós fajok gyors terjedése – derül ki az Európai éghajlati paktum közleményéből. Az Európai Bizottság által indított egyezmény szerint kontinensünkön az őshonos fák több mint felét, a vadon termő növények 16 százalékát és a gyógynövényeink legalább 2 százalékát fenyegeti a kipusztulás veszélye miattuk.
Az inváziós fajok olyan idegen eredetű növények és állatok, amelyek egy adott területen természetes ellenség híján gyorsan szaporodnak és elnyomják az őshonos fajokat. A folyamat súlyosan károsíthatja az ökoszisztémát, csökkentheti a biológiai sokféleséget és akár gazdasági károkat is okozhat, például az erdészetben vagy a mezőgazdaságban. Egyes fajok komoly egészségügyi problémákhoz is kapcsolhatók: allergiát válthatnak ki, vagy mérgező anyagokat tartalmazhatnak, amelyek az emberi és állati szervezetre egyaránt károsak. Az őshonos növények visszaszorulása hatással lehet a beporzó rovarokra, a talaj minőségére, sőt az erdős területek természetes regenerációjára is. Mindezek miatt kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk az inváziós fajok terjedésére, és aktívan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel visszaszoríthatjuk őket.
A Természetvédelmi Világszövetség nyilvántartása szerint 2015 óta 36 faj halt ki Európában, köztük számos édesvízi hal, puhatestű, csiga, valamint a Pensée de Cry nevű ibolya. Az élőhelyek zsugorodása, az intenzív mezőgazdasági gyakorlatok, a klímaváltozás és az inváziós fajok terjedése mind hozzájárulnak ehhez a veszteséghez.
A kontinensen több mint 12.000 idegenhonos faj található, amelyek 10–15 százalékát tartják számon inváziós fajként. Magyarországon is számos példát találunk erre: az ezüstkárász agresszív terjedésével kiszorítja az őshonos pontyféléket, a Balaton környékén pedig a kínai razbóra és a naphal is jelentős problémát okoz. A harlekinkatica ökológiai hatása szintén drámai, hiszen az ázsiai eredetű faj már Magyarországon is elterjedt, és jelentős veszélyt jelent a helyi katicafajokra.
Az idegenhonos fajok gyakran emberi gondatlanság miatt kerülnek bele a hazai ökoszisztémába, a vörös mocsárrák pusztító hazai inváziója például azzal indult, hogy néhány felelőtlen díszállattartó szabadon engedte megunt rákjait.
A szakértők szerint még növények ültetésével is károkat okozhatunk, ezért elengedhetetlen alaposan utánajárni annak, hogy az adott növényfaj milyen hatást gyakorol a hazai ökoszisztémára. Ismerni kell telepítésének és termesztésének feltételeit, valamint azt is, hogy miként lehet ellenőrzés alatt tartani, hogy ne veszélyeztesse a természetes ökoszisztémákat és az azok fennmaradásában fontos szerepet játszó őshonos fajokat.
The post Az elmúlt tíz évben 36 faj halt ki Európában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu