Felkerültek az Integritás Hatóság honlapjára a jövő év eleji programok, és két érdekesség is szerepel közöttük.
- Február első hetében az Európai Parlament meghallgatásán vesz részt Biró Ferenc Pál elnök az EP Demokrácia, Jogállamiság és Alapvető Jogok Monitoring Bizottságától (DMRFG), kapott meghívás alapján. Február 5-én más hazai érintettekkel együtt a „magyarországi helyzet és az európai források befagyasztása/feloldása” témakörben folytatott, zárt ülés keretében megrendezett véleménycserén vesz részt
- Illetve ugyancsak február első hetében hallgatja meg Biró Ferenc Pál elnököt az Európai Bizottság küldöttsége amely a 2025-ös Jogállamisági Jelentés magyarországi fejezetét készíti elő.
A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján január 16-án gyanúsítottként hallgatták ki Bíró Ferenc Pált, amiért a felesége használta a hivatali autóját. A hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanúsítást visszautasította, ám azt elismerte, hogy alkalomszerűen kölcsönadta a hivatali autóját a feleségének.
Az Integritás Hatóság egy korrupció felderítésére létrehozott intézmény, amelyet a kormány az Európai Bizottság javaslatára hozott létre, annak érdekében, hogy az európai uniós támogatásokkal kapcsolatos korrupciós eseteket és visszaéléseket felderítse. A hatóság elnöke miniszteri szintű jogosultságokkal rendelkezik, amely magába foglalja hivatali autó használatát is. Bíró Ferenc Pál szerint a hivatali autójának magáncélú használata és megosztása jogszerű volt.
A mostani meghallgatásoknak nincs köze Bíró gyanúsításához. Az EP meghallgatása rutinszerű, az Európai Bizottság pedig minden évben kiadja a jogállamisági jelentését, amelyben az IH mint uniós forrásokat vizsgáló szervezet szólalhat meg.
The post Az Európai Bizottság és az Európai Parlament is meghallgatja február elején Bíró Ferencet, az Integritás Hatóság elnökét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu