Az év végén jön lesz Vidnyánszky Attila új filmje, amivel a mai világ elé akar tükröt tartani

A millenniumi ünnepségek évébe, 1896-ba vezet vissza Vidnyánszky Attila új filmje, az Úri muri, megazisten!, ahol a régi nemesi világ már repedezik, de még kétségbeesetten kapaszkodik társadalmi szerepébe. Szakhmáry Zoltán földbirtokos szakítani akar az örökölt szokásokkal. Korszerűsítené a gazdálkodást, új életet, más rendet teremtene. Újító szándéka azonban falakba ütközik: a maradiságba, az önpusztító dorbézolásba, a változásra képtelen úri társaság világába. Miközben birtoka a csőd felé sodródik, belső válsága is egyre mélyül. A szerelem és a szabadság utáni vágya áll szemben a családdal, a kötelességgel és a társadalmi helyzetével. A feszültség végül egy féktelen mulatságban robban ki, ahol a hajnalig tartó tivornya könyörtelenül szembesíti a valósággal – olvasható az alkotók közleményében.

A Móricz Zsigmond Úri muri című regényét 2008-ban már színpadra állító, most azonban egy egymilliárdos állami támogatás jelentette hátszéllel dolgozó Vidnyánszky elmondta: a regény

azért kiemelkedő alkotás, mert felmutatja a korszak ellentmondásait, de minden sorából kiérezni a magyar nép iránti rajongó szeretetét. A filmünk ebben a szemléletmódban feltétlenül hűséges kíván lenni az Úri muri írójához. Olyan filmen dolgozunk, amelyik nem ítélkezve, hanem szenvedéllyel és szeretettel fordul szereplőihez.

Úri muri produkció / Szeidl Marian

A negyvenhét napon át tartó, a fóti díszletvárostól a Hortobágyig számos helyszínen folyó forgatás során cél volt, hogy olyan nagyszabású mozifilm szülessen, ami

nemcsak megeleveníti a regényt, hanem a mai világ elé is tükröt tart.

Ennek pontos természetére nem derült fény, Vidnyánszky közel egy évvel ezelőtt a Nemzeti Színház saját lapjának azonban arról beszélt, hogy

az »okosban” megoldjuk korrupt világa, a mindenek fölött, alatt, mögött lévő érdekek szövevényében való érvényesülés és érdekérvényesítés játszmáit látjuk ma is.

Úri muri produkció / Szeidl Marian

A 2025 ősze folyó utómunkákatok nemsokára véget érnek, így a bemutató a tervek szerint idén novemberben lesz – derül ki a közleményből, amiből arra is fény derül, hogy a főbb szerepekben a Petőfi-filmként elhíresült Most vagy soha! főszereplőjének testvére, Berettyán Sándor mellett Kovács Frigyes, Katona Kinga, Tabajdi Anna, Trill Zsolt, Vecsei H. Miklós, Rátóti Zoltán és Nyári Oszkár is feltűnik, de a Színház- és Filmművészeti Egyetem több hallgatója, valamint a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata is feltűnik majd a vásznon.

The post Az év végén jön lesz Vidnyánszky Attila új filmje, amivel a mai világ elé akar tükröt tartani first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest